Ennyiből is látható, Michel Houellebecq magyarul a mostani regényt az eddigiekhez hasonlóan kiválóan, gördülékenyen fordító Tótfalusi Ágnes munkájának köszönhetően jól ismerhető univerzumából rengeteg minden adva van a jellegzetes Houllebecq-regényhez, és akkor még nem is hoztam szóba az igen tipikus, a szöveget szimptomatikusan tagoló pornografikus reflexiókat, aprólékosan kiírt, olykor zavarba hozó jeleneteket, a mindig megkeseredett, életközepi és párkapcsolati válságba jutott, jellemzően mindig hímsovén módon megnyilvánuló férfi főhőst (ezek mindegyike védjegye Houllebecq nonkonform prózájának), és ahogy haladunk előre a regényekben, ez a bizonyos főhős mindenkor korosabb lesz, mindenkor egyre több rá törő nyavalya sújtja, bár azonnal gyanút kelt, hogy az intellektuális zseni szerepköre ezúttal nem a főhősre van osztva (mint volt A térkép és a táj minden sikert besöprő festőjére, Jed Martinra vagy a Behódolás egyes szám első személyben megszólaló, mindvégig névtelenül maradó Huysmans-kutatójára), nem Paul Raison tehát az intellektuális középpont, akinek nézőpontjából a mindentudó elbeszélő hangján a Megsemmisülni története végig van mondva, hanem közvetlen főnöke, a szépreményű politikai pálya előtt álló gazdasági miniszter, Bruno Juge az, és Pault ebben a tekintetben talán még az omnipotens narrátor is megelőzi.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csuhai István, Es.hu, 2024. 01. 19.