Valamikor régen, legalábbis innen nézve bizony nem most volt, hogy mesemondók járták a világot. Ők igyekeztek minél több emberhez eljuttatni azokat az ősi, egyetemes tudásból származó bölcsességeket, tanításokat, intelmeket és tanácsokat, amelyek mindnyájunk örökségét képezik.

Ezek a mesék nemcsak tanították, szórakoztatták, hanem támogatták is az embereket, hogy minél könnyebben lendüljenek túl az élet nehezebb szakaszain, vagy kaptak visszacsatolást arról, hogy jó úton járnak. Egy közösség összetartó erejét, az ősöktől származó erőt tudhatta minden mesehallgató magáénak.

Akkor még nem választották szét a meséket, azaz mindenkinek szóltak egyszerre. Akik pedig hallgatták, pontosan annyit vettek belőle magukhoz, amennyire szükségük volt, vagy amennyit elbírtak. Sosem többet és nem is kevesebbet.

Ez volt akkor a világ rendje. És bizony nagy hasznuk is volt ezeknek a meséknek! A gyerekek belenevelődtek egy közösségbe. Kicsi koruktól kezdve alkalmazkodtak annak szabályaihoz, és biztos közeget jelentett, hogy bátran fedezhessék fel maguknak a világot, amiben éltek.

A felnőtté válás küszöbén álló fiatalok nemcsak próbatételek, beavatási szertartások során bizonyíthatták rátermettségüket, érettségüket, hanem iránymutatást is kaptak az idősebbektől, ami az élet dolgait illeti. És útkeresésükhöz, saját helyük megtalálásához sok-sok erőt meríthettek a mesékből.

A felnőttek, családosok és azok is, akik már megöregedtek, másfajta megoldásokat, segítséget kaptak az ősi történetektől. Megtanulták elfogadni önmagukat, a másik embert, túlléptek saját árnyékukon is, ha éppen arra volt szükség.

Ma már nem így mennek a dolgok. Sok minden megváltozott, és nem feltétlenül az előnyére. Ha vannak is még mesemondók, nagyon kevesen maradtak. És így sokkal nehezebb közvetíteni, továbbadni, ami minket illet, amiben benne van a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is egyben.

Hagyományaink, szokásaink így hamarosan szétfoszlanak, és semmire nem fogunk emlékezni, semmit nem tudunk majd meg- és felidézni. Akkor pedig ki lesz, aki gyógyírt, megnyugvást és bölcsességet ad azoknak, akiknek nagy-nagy szükségük van rá, vagyis nekünk?

Vajon melyikünknek jut eszébe felnőtt fejjel elővenni a régen olvasott, régen a világ minden kincsét jelentő népmeséket? Ki az, aki emlékszik arra, milyen volt mesét hallgatni? Tágra nyitott, ragyogó szemekkel, miközben a hallottak a képzeletünkben életre keltek, és bennünk történtek meg a csodák, a hőstettek, mi segítettünk az elesettnek...

Boldizsár Ildikó a Meseterápia központ megnyitóján

Akkor még a mesék bennünk éltek, olyan kapaszkodót, biztonságot jelentettek, amelyről felnőve bizony megfeledkeztünk. Helyette tele vagyunk gátlásokkal, félelmekkel, szorongásokkal, magunknak generált problémákkal. Folyton valami olyan cél lebeg a szemünk előtt, amelyet elérve sem biztos, hogy boldogabbak, egységesebbek, jobbak leszünk. Hiányzik belőlünk a valódi értékeken alapuló, építő jellegű kapcsolódni tudás a nagy egészhez és az egészet alkotó részekhez.

Nincs időnk rá, azaz inkább nem szánunk kellő idő arra, hogy visszatérjünk abba az állapotba, ahol még jó volt, amikor még kerek volt a világ.

És akkor történik valami, mint a mesékben. Ez pedig a meseterápia. Órákon keresztül lehetne beszélni erről a régen jól bevált, mára elfeledett módszerről. Mégsem tudnánk az egészet teljes szélességében és mélységében befogni, befogadni. A végtelenből gyökerezik, a messzi távolba nyúlik. A szimbólumok rendszere, az ok-okozati összefüggések áthatolhatatlan szövedéke tárul ki előttünk. Minél mélyebbre hatolunk benne, az egyre bonyolultabbnak, összetettebbnek tűnik.

Pedig egyszerű az egész. Mint egy mese. Mert a mesében ott van minden, amire szükségünk van ahhoz, hogy lelkileg, szellemileg gyarapodjunk. Megtaláljuk egyéni boldogságunkat, boldoguljunk az élet kisebb-nagyobb próbatételeivel is, és hogy egy olyan befogadó közösség tagjai legyünk, amelyet képesek vagyunk minden tudásunkkal, teljes szívünkből támogatni.

Boldizsár Ildikó több évnyi kutatómunkájának, terápiás tapasztalatának, meséléseinek eredménye a Meseterápia című könyv. Az olvasó bátorítást kap, hogy visszatérjen a mesékhez, az ősi bölcsesség forrásainak felkutatásához és használatához.

Emellett nem kevés munka és elszántság, valamint hit és bizalom kellett ahhoz, hogy megnyíljon a Meseterápia Központ Paloznakon, ahol kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és idősebbeknek is segítséget nyújthassanak, hogy a lelki dolgokat rendbe tehessük, a magunkkal cipelt, teherként minket le- és elnyomó kacatokat végre letegyük. Hogy végre felszabadítsuk magunkat.