A szerző hetvenöt évesen kezd bele a naplóba, és sokat ír a magányos szajlai elvonultságban töltött mindennapokról, amelyek már az öregségben telnek. Az általános szellemi és testi gyengülés rögzítése mellett sok meglepő konkrét részlet jelenik meg: bonyolulttá válik a nadrág felhúzása, a fogak kopása miatt nyál üt ki a szájszegletben, kiesnek a tárgyak a kézből, álló helyzetben behajlik a térd. Hasonlóan meglepő a napok és évek számolgatása, a különös elmúlás-algebra nyomasztó kettőssége: hogy mennyire magas az eddig megélt napok száma, de mennyire alacsony a várhatóan hátralévőké. A tervezgetés egyszerre tűnik elkerülhetetlennek és lehetetlennek, ami bénító hatású. Az öregség egyúttal a legkülönfélébb megaláztatásokhoz vezet. Az Alkonynapló egyik legnagyobb érdeme, hogy az öregségnek ezt a sokrétű és feszítő tapasztalatát nagy erővel képes közvetíteni. Ugyanakkor míg a Távozó fa versei mindenestől a halál szorításából beszéltek, addig az új könyv helyenként oldottabb, szó esik például a ház körüli tevékeny, kétkezi munkáról vagy a jelenben megtett kaliforniai utazásokról.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Görföl Balázs, Es.hu, 2024. 04. 26.