(kiadvány: Menetiránynak háttal)

Ha valakinek arra van igénye, hogy verset olvasson, az egy segélykiáltás. Az az ember megértésre vágyik, valami olyan lélektani dolgon megy keresztül, amivel úgy gondolja, hogy egy költő vagy egy lírikus tud mit kezdeni. Nem feltétlenül szórakoztató történetre, kikapcsolódásra vagy bármi olyasmire vágyik, amit általában egy regény tud nyújtani. A saját lelkével szeretne foglalkozni. – Rékai Anettel első kötetéről, a Menetiránynak háttalról, a kortárs irodalmi életről, költői szerepekről beszélgettünk.

Nagyon személyes hangvételű kötet a Menetiránynak háttal, az E/1 megszólalások határozzák meg a kötetet. Ráadásul nem kis súlyú témákat érintesz, legyen szó nőiségről, identitásról, testtel való kapcsolatról, stb. Mennyire nagy kihívás egy teljes köteten át ilyen mértékben vállalni a sebezhetőséget?

Szerintem ez alkati kérdés. Van, aki saját magáról beszél a szövegeiben: a saját tapasztalatairól, érzéseiről, ami őt nyomasztja. És van, aki nem feltétlenül tud ezekről a témákról beszélni, tárgyiasabb költő, vagy nem is tartja fontosnak, hogy ezekről írjon. Én az első típusba tartozom, és örülök, ha az jön át a szövegeimből, hogy ez egy személyesebb vagy intim kapcsolat. Végülis az írás ugyanannak a 40-45 karakternek a váltakozása egy fehér papíron, nem hallod a hangom, nem látod az arcom, nincs aláfestő zene, nincs más médium, ami érzelmet vált ki. Ilyen értelemben eléggé eszköztelenek vagyunk az írás során, pusztán szavakkal kell mindent megcsinálni, ami katartikus állapotot, vagy gondolkozást ér el az olvasóban.

Nekem ez volt a legelső benyomásom, ez végig nagyon erős. Ehhez kapcsolódva az is izgalmas, hogy a Mester Galéria Felhajtó! című kötetbemutató beszélgetésén említetted, hogy fontos számodra a hitelesség, hogy olyan történetet mesélj el, amihez „van jogod”, van élményanyagod; az életrajziságot ilyen értelemben nem zárod ki teljesen sem az olvasásból sem az alkotásból. Hogyan dolgozod fel a saját életed történéseit, milyen folyamatokon megy végig az élmény, mire vers lesz?

[…] A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kovács Panka, Litera.hu, 2024. 05. 08.