„Ha Korim tudta volna, hogy a döntés, és éppen ez, megszületett, ha észrevette volna ezt az odabólintást, akkor persze semmi sem úgy történik, ahogy történt […]” Krasznahorkai László: Háború és háború

„1. Az apámat láttam reggel, mondta Hoffman, majd hosszú csend után az asztal felé mutatott: – A csirkeszárnyat még megeszed?” [7.] Bakos Gyöngyi második novelláskötetének első mondata egy híres Krasznahorkai-nyitány egy variációjaként tűnik fel (az eredeti így szól: „1. Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta Korim, majd hosszú csend után egy közeli bányatóra mutatott: – Azok ott hattyúk?”[1]). Később aztán a kötet több pontján felfedezhetünk szubtilis, többnyire jelzésértékű kapcsolódásokat a két szövegvilág között, amelyek laza, motivikus átkötések lévén nem uralják le és sajátítják ki az értelmezési horizontot, így éppúgy egy további olvashatósági irányt jelölnek, mint ahogy aztán a könyv egésze is kombinatorikus logikával helyez minket különféle döntéshelyzetek elé, amelyekben egyszerre van opciónk rálépi és nem rálépni ezekre az utakra. Krasznahorkai megidézése önálló poétikai vállalásként ugyan gyengébb, mint az eredeti, koncepcionálisan mégis érdekes felütés: a parafrazeált mű nyitó mondatában a Korim György életében megjelenő reménymetaforának, a hattyú kulturálisan kifejezetten ellentétes (elegáns, fenyegető, tiszta stb.) asszociációkat magával vonó képének a ez az első, de egyben utolsó előfordulási helye is. Bakosnál pedig a csirkeszárny, a már halott madár képével, szintén rövidre zárja a reménykedés lehetőségeit a kötetben, legalábbis látszólag, amíg a hattyúk a Temze partján fel nem bukkannak a legallegorikusabb történetszálban, Iván történetében szintúgy többféle előjellel és tömegesen: „Félelmetes, borzalmas, gyönyörű. Mennyi hattyú. Hattyúraj.” [41.] A kötet első novellája számozásában is megidézi a lépcsőzés itt még felfelé haladó aktusát, amely egyben a Háború és Háború formai megoldása is, ám míg ott a számozás egyik fő sajátossága, hogy minden fejezetben újrakezdődik, Bakosnál ez a játék nem érvényesül, hiszen csak a legelső, iránytűként funkcionáló novellában hozza be a játékot, a továbbiakban nem indul újra a számláló. Később ugyanis már a mi döntésünk lesz, hogy hogyan számolunk: mit tekintünk egy történetnek, mit új kezdetnek, és mit újrakezdésnek.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gáspár Sára, Alfoldinline.hu, 2025. 03. 07.