Grecsó Krisztián szerint nálunk inkább az évtizedeken át tartó gyűlölködésnek van mintázata, mintsem a megbocsátásnak. Annak van rutinja, hogyan lehet pitiáner, politikai és – vagy legfőképpen – anyagi okok miatt (a kettő összefügg) hosszú éveken keresztül nem szólni egymáshoz. A József Attila-díjas íróval a nemrégiben megjelent Apám üzent című regénye apropóján készítettünk nagyinterjút, amelyben alkoholizmusról és konfliktuskerülésről is beszélgettünk.

Grecsó Krisztián Apám üzent című megrázó család- és identitásregénye a közelmúltban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Apakönyv egy generációról, amely nem találta a helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie. A József Attila-díjas író nagyinterjúnkban egyebek mellett elmondta,

• azt látja, hogy nálunk inkább az évtizedeken át tartó gyűlölködésnek van mintázata;
• az Apám üzent című regényének írása közben számtalanszor konfliktusba került a családjával;
• az alkoholizmust szégyenként élték meg a családok Magyarországon;
• hogyan úszta meg a negyven év körüli írók ütemszerű megbolondulását;
• az irodalom és az olvasás terápiás segítségét tömegesen kellene alkalmazni az oktatásban.

Magának vagy másoknak bocsát meg könnyebben?

Apró dolgokban nagyon könnyen megbocsátok magamnak. Sőt, egy időben észrevettem, már azzal, hogy az érintettségemet beismertem – és nem azt, hogy hibáztam, csak az érintettségemet –, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a dolog tulajdonképpen el is van intézve.

Mondana erre egy példát?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dzsubák Tamás, Index.hu, 2025. 03. 10.