A maradás szégyene az eddigi versekhez képest még személyesebben szólaltatja meg a veszteségeket. S bár korábban is körvonalazható volt egy-egy életrajzi esemény a művek hátterében, most ezek egyértelműbbek, nyersebb kitárulkozással vannak jelen. A hiányok, a szenvedés viselése mintha már nemcsak a lírai én belső magánügye lenne, hanem kettőjük – az elvesztett személy és a megszólaló – közös, szétválaszthatatlan vesztesége. A versek nemcsak konkrétan megneveznek valakit vagy évszámokkal élnek, hanem gyakran levelekkel, műrészletekkel elegyednek párbeszédbe vagy költőket, szereplőket idéznek meg, a személyes kapcsolódásokról pedig az ajánlások sokasága tanúskodik.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Visy Beatrix, Es.hu, 2025. 07. 04.