Egy Ganz Ábrahámról szóló operalibrettóra kapott felkérést, ám annak örvén végül egy Táncsics Mihályné Seidl Teréz életvonalára (1813–1907) felépített nagyregény is elkészült. Ez lett a Padmaly. Igaz, Ganz címmel még 2021-ben megjelent egy drámája is. De mi volt az a tényező, ami elvezette egyiktől a másikig?

Váratlanul ért a felkérés a librettóra, pláne Ganz Ábrahámról, akiről nem tudtam semmit, de ez ösztönzően hatott, így elkezdtem utánanézni, ki az, aki 1848–49-ben ágyukat öntött, és ezért később le is fogták, de végül megúszta. Miközben elmerültem a kutatásban, bele-beleütköztem számos nagy ember nevébe, és elég furcsákat olvastam róluk. Itt van például ez a Táncsics, akiről annyit tudunk még az iskolából, hogy kiszabadították ’48. március 15-én. Hősies gesztus volt részéről, hogy hagyta magát kiszabadítani. Na de azon kívül mit csinált? Azt már nem nagyon tárgyalják a tankönyvek. Pedig hosszú (1799–1884) és elképesztő élete volt, hol fönt, kétszer is országgyűlési képviselőként, hol lent, szó szerint is a föld alatt, nem egyszer börtönben… Elolvastam az 1945 után kiadott, Életpályám című önéletrajzát, ami irodalmilag is nagyszerű mű, de rengeteg fehér folt van benne – ezeket részben Táncsics hagyta így –, ám megemlíti az elhalt gyermekeit és a feleségét is. Tehát volt családja. Seidl Teréz alakja igen szimpatikusnak tűnt, amit lehetett, igyekeztem felkutatni róla, és arra gondoltam, érdemes lenne mindezt megírni regényben.

A korszak nem volt teljesen ismeretlen számomra, mert már ifjúkoromban érdekelt a reformkor, illetve a Világos utáni évek. Abban az időben szerettem volna a már nagybeteg és kiábrándult Vörösmartyról írni egy darabot. Meg is írtam volna, csak egy színházi főrendező lebeszélt róla, mondván, habár érdekes, mégis dezillúziós Vörösmarty-kép lenne, írjam csak meg az alakot, de ne Vörösmarty Mihály legyen a neve. Én viszont ellenkeztem, hiszen csak egyetlen egy olyan volt, mint ő, nem lehet ugyanolyat kitalálni. Ez is közrejátszott abban, hogy később a regényeimben minden történelmi személyt a saját nevén szerepeltetek, ahogy a Padmalyban is. Ez persze felelőséggel jár – amit lehet, fel kell róluk derítenem.

Való igaz, hogy bár számos utca, intézmény viseli a nevét, és tudjuk róla, „hagyta magát kiszabadítani”, de ezen kívül vajmi kevés ismeretünk van ma már Táncsics Mihályról – teszem azt, hogy a veje révén mi köze is volt a Népszava elindulásához. Az sem állhat túl messze az igazságtól, hogy az utóbbi időben ön olvasta egyedül a műveit… Apropó, mennyire hozzáférhetők ezek, már ami fennmaradt tőle?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Rácz I. Péter, Nepszava.hu, 2025. 06. 13.