Azon gondolkodtam idefelé, hogy miért nehezebb egy költővel interjút készíteni, mint egy prózaíróval. Az volt a megfejtésem, hogy egy költő kevésbé szeret a témáiról beszélgetni, sokkal inkább izgatja a csinálás, mintha egy matematikai, logikai, kombinatorikai játékot űzne a nyelvvel. Mit gondolsz, nehéz?

Egy versesköteten eleve nehezebb fogást találni, mert az egy adott időszak verseinek a gyűjteménye, és nincs egy narratív szál, nincs sztori, amibe bele lehet kapaszkodni, nincs egy lefordítható történet, amire rá lehet kérdezni. Egy verseskötet nem egyetlen időszakot fed le, sokszor évek terméséből válogat a szerző. Abban is igazad van, amit a technikáról mondasz, bár szerintem a prózaírókat is foglalkoztatja maga a csinálás, a technikai bíbelődés, hogy hogyan készül a szöveg. Ez viszont jórészt technikai, szakmai kérdés, az átlagolvasót nem biztos, hogy ez izgatja. Inkább csak a szakmabelieket.

Nemrég olvastam egy kiállításon, de sajnos elfelejtettem, hogy kitől volt az idézet, hogy nem is maga a műalkotás a cél, hanem annak az állapotnak az elérése, amikor képessé válunk műalkotás létrehozására. Tehát az ember oda vágyik, abba a tudatállapotba.

Ha jól számoltam, a most megjelent Szeleknek fordít éppen a tizedik versesköteted. Elég jelentős táv. Szoktad-e visszanézni az Őszi kabátlobogástól kezdődően a versesköteteidet, kirajzol-e egy utat, amit azóta megtettél?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nagy Gabriella, Litera.hu, 2025. 06. 14.