 Az ember idővel már nem tudja, hogy mi az, ami megtörtént, és mi az, amit kitalált (Telex)
(kiadvány: Vattacukor)
„Egy kisvárosi környezetben, és Sopron még ma is ilyen, egyrészt jobban be vannak ágyazódva az emberek, másrészt többféle embert lehet ismerni, főleg ha egy helyben lakik a család” – mondja Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító, akivel Torna utcai lakásáról, díszpolgári címéről, a próza és a történelem felé fordulásról, valamint soproni kötődésű szövegeiről beszélgettünk. Ez a több mint százéves Torna utcai ház, ahol most ülünk, nemcsak gyerekkorának, hanem egész életének meghatározó helyszíne. Mi húzta vissza, amikor 2003-ban Sopronba költözött a fiával? Részben praktikus oka is volt a visszatérésünknek. Sokáig Budaörsön laktunk, a fiam az ottani Waldorfban végezte az alsó tagozatot, de hamar kiderült róla, hogy nem kimondottan az a képzőművész hajlamú diák, aki egy ilyen iskolában jól érzi magát; azóta egyébként fizikus lett. Úgy gondolkodtam, hogy már ne kelljen neki még egyszer váltani az általános iskola után, hanem jó lenne egy nyolcosztályos gimnázium, de ilyen nem nagyon volt a közelben. Ez a soproni lakás viszont megmaradt nekünk, és bár az egyik szobát kiadtuk, a nevelőapám halála után is sűrűn jártunk haza. Úgy voltam hát vele, hogy próbáljuk meg; aztán jöttünk és maradtunk. A fiam persze később ment erre-arra: négy évig az amerikai Stanford Egyetemen volt posztdoktori ösztöndíjjal, előtte pedig Münchenben és Drezdában csinálta meg a doktorit. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy irigylésre méltó az az élet, amit egyetlen házban élnek le. Miért tartja annak? […] 2025-06-08 16:30:14
|
 |
|
