„Képzeld el, hogy nem tudsz semmit, mégis minden rajtad múlik” – Agapé ezzel a jelmondattal kezdi feldolgozni családja homályos foltokkal és elhallgatott igazságokkal teli történetét. A kirakós játékként működő családtörténetekről, az emlékezés folyamatáról és fényképezőgép nélkül rögzített képekről is beszélgettünk Bán Zsófiával új regénye kapcsán, amelynek címe: Alétheia él.

Család < regény. Ez a formabontó műfaji meghatározás olvasható a kötet címoldalán. Mire utal ez a reláció? Hangsúlyosabb lenne a történetben a fikció, mint a családtörténet?

A valóság, ha úgy veszem, kisebb egység, mint a fikció, hiszen utóbbi sok mindent hozzá tud tenni a valósághoz. Voltaképpen magában foglalja egyik a másikat, ez esetben tehát a fikció a családot. Nem véletlenül lett a könyv mottója is az, hogy „családregény család nélkül”. Mondhatni, egyfajta speciális formája ez a családregénynek, ahol a hiány helyeit is ki kell jelölni, és el kell mesélni, éppen úgy, mint a meglévő történeti elemeket. A regény képe ezért elsőre leginkább egy hiányos puzzle-re hasonlít, és talán olvasni is olyan, mint amikor valaki megpróbál összerakni egy kirakóst. Reményeim szerint végül a hiányzó darabok is a helyükre kerülnek.

Az is szembetűnő, mennyire „nem regény” ez a regény, hiszen prózanyelvében erősen különbözik egymástól a két rész: Alétheia gyakran érzéki, költői prozódiával megírt történetei novellaszerűen és kihagyásosan követik egymást a kötet első felében, a második részben azonban már egy összefüggő fejezetekből álló, realista szövegben olvashatunk az unoka, Agapé jelenéről. Az alkotói folyamatban is ilyen hangsúlyosan elkülönült a két egység megírása?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Németh Luca Anna, Nepszava.hu, 2025. 08. 23.