Bán Zsófia Alétheia él című regényében a beszélő küzd a történet elmondhatóságával. Az elmondhatóságáért. Mi több: az elmondása ellen. Azt, hogy ennek a történetnek bizonyos epizódjait nem lehet elmondani, nem írja fölül azzal, hogy közben, lám, milyen tehetségesen elmondja. Ő őszintén nem akarja elmondani. A nem-elmondást az elmondás részévé teszi. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.

Jön, jön.

Két rendkívül okos nő, a szubtilis szerző, Bán Zsófia, és a felkészült irodalomtudós, Gács Anna beszélget az Alétheia él című könyvről a Magvető Caféban. A könyvbemutatón. Meglepően feszültek, ünnepélyesek, néha szinte mesterkéltek. Óvatosan közelítik meg, kerítik be tárgyukat. Gondosan megválogatják a szavaikat. Mintha izgulnának is, ez a két vérprofi. Nem akar spoilerezni, mondja az egyikük, mert a másikuk nem szeretné. Pedig ezen a könyvön nincs mit spoilerezni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem a cselekménye a cselekménye. És nem is mindig a regényes fordulatokban rejlenek a valódi fordulatok. Pedig van neki cselekménye. És fordulatokban gazdag. Erről többet később. De az írónő a Magvető Caféban elénk tárja azt a dilemmáját, nem titkolja el, nem is kívánja eldönteni, hogy könyve regény-e vagy pedig egyszerű novellafüzér. Nem kívánja eldönteni, habár a regény alcíme világosan közli, hogy műfaját tekintve ez egy családregény, pontosabban játékos matematikai formulával ennél valami sokkal pontosabbat közöl: (regény > család), de most ez egy freudi elgépelés volt a részemről, mert azt írja: (család < regény), vagyis, hogy ez egy családregény, ám rögtön vissza is vonja, mondván, a család az önmagában még nem regény, mindazonáltal minden olvasni tudó érti a félreérthetetlen közlést, hogy de, regény. Mágikus formula.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Forgách András, Revizoronline.com, 2025. 08. 06.