Levél nővérének (Revizor Online)
(kiadvány: A másik lány)
A Nobel-díjas Annie Ernaux idén magyarul megjelent A másik lány című kisregényében ismét saját életéből merít. Így tett az Egy asszony, Az esemény, az Évek vagy A hely című műveiben is. Az igazságkeresés, a megértés és a tisztázás igényével ír élete fájdalmas és meghatározó eseményéről: volt egy nővére, aki azonban még az ő születése előtt meghalt torokgyíkban. A szülők néma, kibeszéletlen gyásza, és az ismeretlen, „kísértő” testvér árnya ott lebeg az egész család felett. Ezt a kimondatlan traumát próbálja feloldani az író a halott testvérének írott levél formájában. DOMJÁN EDIT KRITIKÁJA. A Nobel-díjas Annie Ernaux vállaltan önéletrajzi író. Dokumentarista buzgalommal veszi számba életének különböző szegmenseit, de véletlenül sem exhibicionizmusból. Nem ő kíván megmutatkozni – állítja a tiltott abortuszát feldolgozó Az esemény (L’événement) lapjain –, hanem azok a történelmi és társadalmi jelenségek, melyek az ő életére s rajta kívül még sok százezer, ha nem több millió ember életére hatottak, ők követelnek maguknak szöveghelyet: „Azért történtek meg velem a dolgok, hogy számot adjak róluk”, mondja a rá jellemző fordított logikával Ernaux (Lőrinszky Ildikó fordításában). Könyveitől azt remélte, általuk megerősítést nyernek sorstársai. Hogy nincsenek egyedül a szégyenben, a kudarcban, a közmegegyezéses „normalitást” áthágni igyekvő vágyakban, a kiközösítésben, a kívül maradásban. Mert Ernaux olyasmikről „ad számot”, amikről inkább hallgatni szoktunk. A tisztázás, a megértés szándékával, az igazságkeresés konok igényével Rubik-kockaként forgatja életdarabjait mindaddig, amíg azoknak minden aspektusát fel nem fedi. Ezáltal nem csupán a mindenkori esendő emberről képes antropológiailag hiteles képet rajzolni, de rá tud mutatni a tágabb kontextusokra is, legyen az a történelmi idő (Évek), a társadalmi helyzet (A hely), a női sors – emancipáció vagy annak hiánya – (Egy asszony, Az esemény), az önazonosság, csoportidentitás (A másik lány, Lánytörténet), a szexualitás természete (Egyszerű szenvedély) vagy mindez együtt. És akkor csupán Ernaux magyarul megjelent műveire utaltam.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Domján Edit, Revizoronline.com, 2025. 08. 04.

2025-08-04 15:39:59
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ