Igencsak meglephette polgárőrkrimi-trilógiája Elmész, visszajössz, sose halsz meg című záródarabjával Bognár Péter azon olvasóit, akik pusztán szórakoztató irodalomként vették kezükbe a könyvet. Külön meghökkentő, hogy látszólag még a lelkes polgárőr és önjelölt nyomozó Oktávot is maga mögött hagyta. Ugyanakkor a helyszín és a szereplők többsége ismerős, és a falu közösségét ezúttal is egy rejtélyes haláleset foglalkoztatja. A szerzőre veszélyesen hasonlító könyvbeli író pedig azzal szembesül, hogy bűnügyi regényeinek talán közük lehet az ügyhöz – ráadásul még egy civil polgárőrnek is nyoma vész! A szerzővel elvárásokról, kihívásokról, Beckettről és Krasznarhorkai László műveinek humoráról is beszélgettünk.

Az új könyv igencsak fölrúgja az előző kettő keltette elvárásokat („Mi mindannyian ez a polgárőr vagyunk” – Interjú Bognár Péterrel Plutarkhoszról, krimiről – és hangágyúról, Nyitott mondat, 2022. március 25.), és markánsabb szépirodalmi eszközökkel dolgozó regény irányába tolja el az egész sorozatot. A krimiszál folytatását váró olvasói mit szóltak a fordulathoz?

Hogy fölrúgja-e az elvárásokat? Nem is tudom. Ha meghosszabbítom azokat a vonalakat, amik az első kettőben elindulnak, akkor nem. És én ezt is alapvetően szórakoztatónak érzem. Bár tudom, Kafka is azt hitte, hogy szórakoztatók a szövegei, mi mégsem találjuk őket humorosnak. Ha azt nézem, hogy Bognárnak, a regénybeli írónak a szerepe egyre nő – az első könyvben még nagyon kevés van belőle, és inkább csak betétszövegek jelennek meg tőle, a másodikban már szereplő –, akkor ez afelé megy, hogy megteremtődik az új elbeszélőnk, egy új karakter. És ilyen értelemben teljesen szerves következménye az első két könyvnek. De hát van az a furcsa paradoxon, hogy az olvasó azt akarja, hogy egyrészt legyen ugyanolyan a könyv, mint az előzőek, mert megszokta, másrészt viszont legyen teljesen más. Én is ilyen vagyok. Hatalmas nagy kedvencem Hrabal, és amikor először olvastam a műveit, nagyon örültem, hogy újra és újra ugyanazt a világot kapom meg, és azt akartam, hogy maradjunk benne ebben a világban, de azért ezen belül legyen egy másik könyv, egy másik történet. Az Elmész, visszajössz, sose halsz meg regényben valamennyire kezeltem ezt a problémát, mert ugyan minden teljesen más a korábbiakhoz képest, tehát más a helyszín, mások a nevek, minden teljesen megváltozik, de reményeim szerint az olvasók közben mégis azt érzik, hogy hát azért ez ugyanaz a falu, ami az előzőben még fiktív faluként szerepelt, és ezek a szereplők bizony többé-kevésbé azok a szereplők. Az a világ, ami itt felépül, bár valóban lerombolja, de újra is építi ugyanazt a világot – ugyanabban a valóságban mozgunk, mint ahogy ugyanabban a fikcióban is.

Ezért kellett maga mögött hagynia az ügyefogyott polgárőr Oktávot?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gaborják Ádám, Nepszava.hu, 2025. 08. 30.