Forradalmár testközelből (Revizoronline.com)
(kiadvány: Padmaly)

Az idei év vitathatatlanul egyik legfontosabb könyve Spiró György Padmaly című regénye, amely a magyar történelem egy kiemelten fontos szakaszába, a 19. századba helyezi cselekményét és hőseit, ezen belül különös figyelmet fordít az 1848-as forradalomra, és a korszak hosszú életű figurájára, Táncsics Mihályra. Ám Spiró a mainstream történet mellékszereplőjére, Táncsics feleségére, Seidl Terézre osztja a főszerepet, aki társadalmilag kétszeresen is alávetett. Az ő szemszögéből ismerjük meg a forradalom elő- és utóéletét, a rejtőzködés és a munkásmozgalom kibontakozásának időszakát. GYÖRE GABRIELLA KRITIKÁJA.

Nagy célkitűzésekkel induló, a jelenkor helyzetének tisztázására törekvő, átfogó munka Spiró György Padmaly című új műve, a regény korához illő nyelvezettel és szarkasztikus humorral. Bár az első felében jobban tetszett a regény, mint az utóbbi évben elolvasott kortárs munkák többsége, úgy érzem, a végére kissé kifullad, túl széles a medre, s a mindentudó elbeszélő önkényes váltogatásai az E/3-as nézőpontok között nem jelentik egyúttal az egyes szövegrészek radikális egyénítését is. A szerző maró iróniája nem csak Seidl Teréz szövegrészeit járja át, de a szerzőhöz vagy a mindenkori politikai aktorokhoz köthető részeket is.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Györe Gabriella, Revizoronline.com, 2025. 09. 23.

2025-09-23 10:39:34
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ