Szilasi László a [18:48: telefon] című az édesanyjától búcsúzó „gyászkönyve” az alaptéma ellenére sem valamiféle lehangoló. Az epizódok gyors váltakozása rituálissá teszi a naplóregényt.

Súlyos betegsége után az elbeszélő – megnyugtató életjelként – minden nap felhívta az édesanyját. Méghozzá – erre utal új kötetének a címe – lehetőleg pontosan ugyanabban az időpontban. A rutin részévé kövült program aztán ironikus módon a hétköznapok szervezőjévé is vált: „Bizonyos értelemben eleve úgy éltem, hogy este legyen mit elmondanom. Az estére várható beszámoló formálta az életemet.” A fiúgyermek e belsővé avatott kötelezettségnek egészen az édesanya haláláig lelkiismeretesen eleget tett. Az elemi hiányérzet azonban rövid idő múltán újraindítja a rendszeres beszámolást: írásban, a fikció birodalmában.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Nepszava.hu, 2025. 12. 15.