Felsorolni is nehéz, mennyi minden fér bele nyolc évtizedbe. A Varázslat és valóság című életútinterjú-kötetben Darvasi Ferenc mégis megpróbálkozik a lehetetlennel, amikor a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Fábri Annát kérdezi. Ahogy tettük ezt a kerek évforduló alkalmából megjelent könyv kapcsán mi is – saját véleményről, ollóval és ragasztóval való szerkesztésről, valamint napjaink irodalmi nyilvánosságáról is beszélgettünk az irodalom- és művelődéstörténésszel.

Lenyűgözően frissen és részletgazdagon emlékszik vissza az elmúlt nyolcvan évre, legyen szó a gyerekkoráról, egy-egy reggeli kávéról a Magvető Kiadó szerkesztőségében, vagy hogy mit olvasott az első gyermeke születése előtt.

Az az igazság, hogy jó a memóriám, de korántsem működik hibátlanul. Sok mindent teljesen elfelejtek, különösen olyan eseményeket, amelyek engem, de még inkább a hozzám közel állókat kínosan érintenek. De előállhat ilyesmi akkor is, ha megterhelően sok érzelem kapcsolódik az adott történéshez: az első találkozásra az apámmal, aki a születésem után négy évvel tért haza a szovjet hadifogságból, például egyáltalán nem emlékszem. Pontosan fel tudom idézni annak a táviratnak megérkezését, amelyben hírül adták, hogy apám újra Magyarországon van. Első találkozásunk pillanata azonban olyannyira túltelített lehetett, hogy egyetlen mozzanatára sem emlékszem.

Az életéről szóló könyv címe Varázslat és valóság, számomra azonban az életútját megismerve másik két fogalom is hangsúlyosnak tűnik: az önállóság és az önazonosság. Mintha e kettő a gyerekkorától egészen a szerkesztőként és egyetemi tanárként eltöltött éveiig végigkísérné a pályáját.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Németh Luca Anna, Nepszava.hu, 2026. 01. 10.