Az összeomlás, mint alapállapot (1749.hu)

Harmadik köteténél jár Karl Ove Knausgård legkevésbé sem autofikciós sorozata, a Hajnalcsillag-saga. Szöllősi Adrienne fogja át és rajong érte A harmadik birodalom kapcsán.

Nehéz úgy kritikát írni, ha az ember rajongó. Így volt ez a Harcom -sorozattal, és így van ez a Hajnalcsillag gal is. Bevallom, az évszakokra fókuszáló Knausgård-köteteket még nem olvastam végig, de az sem várat sokáig magára. A Harcom -sorozattal kapcsolatban számos kritika érte a szerzőt a hozzá közel álló családtagok kendőzetlen kiszolgáltatásával kapcsolatban. Ezért méltán tehetjük fel a kérdést, mennyiben volt etikus második feleségét, Linda Boström Knausgård-t akaratlanul is részesévé tennie annak, ahogyan vívódásait, önkeresését, művészi válságát a világ elé tárta, és számon kérhetjük rajta bizonyos történelmi tények sajátos értelmezését is, így a nácizmus rendszerének leegyszerűsített és olykor hibás elemzését a hatodik kötetben. (Knausgård értelmezésében a weimari köztársaság struktúrái például már Hitler hatalomra kerülése előtt is szétesőben voltak, így az olvasó számára úgy tűnhet, a szerző ezzel a gondolattal csökkenti a nácizmus aktív szerepét annak szétverésében.) Akadtak kritikusai, akik a stílust kérték rajta számon, a hétköznapok és a hétköznapi tevékenységek ismétlődő, részletes leírását. És voltak olyanok is, akik pusztán nárcisztikus megnyilvánulásnak tartották az egész regényfolyamot.

De nézzük az új sorozatot, ami fikcióként indul, és amely feltehetőleg semmilyen érintettől nem kíván áldozatot – beleértve magát a szerzőt is.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szöllősi Adrienne, 1749.hu, 2025. 12. 25.

2025-12-25 13:47:22
Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
A hosszú utazások könyve
Ha nem is tudunk ott lenni, ahol éppen vagyunk, elvágyódásaink talán többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk. Purosz Leonidasz könyvében a honvágy számtalan formája megnyilvánul: legyen...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ