Kiss Tibor Noé a 2020-ban megjelent Beláthatatlan táj révén vált egyértelműen olyan alkotóvá számomra, akire érdemes figyelni. Ennek a kötetnek ugyanis rendkívül erős, jól felismerhető stílusa és atmoszférája volt, amely azonnal magával ragadott. A regény töredezett szerkezete, az egymásba csúszó sorsok és az elbeszélői hangok váltakozása folyamatos éberséget kívánt, miközben pontosan azt az ürességet, magányt és kommunikációképtelenséget közvetítette, amiben a szereplők léteztek. Különösen közel állnak hozzám azok a megoldások, amelyek nem magyaráznak túl semmit, hanem a hiányokra, az elhallgatásokra és az ismétlődő képekre bízzák a jelentésképzést. Ez a sűrű, sötét tónusú, kimondottan költői próza nem volt könnyű olvasmány, de éppen ez tette emlékezetes és maradandó alkotássá.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bak Róbert, Telex.hu, 2026. 01. 24.