Szeretteink elvesztése után „a semmi súlya alatt beszakad a mérleg”. A maradás szégyene karcsú verseskötet célja az emlékőrzés. Takács Zsuzsa lírája a születése óta a halál felé tart. Nem a vég, hanem az életben maradás tölti el szorongással.

Gimnazistaként rajongott Adyért, a Holnap hőséért; mégis inkább Pilinszky és a tárgyias költők nyomdokain haladt: visszafogottan, szemérmesen, magabiztosan. Tempóját nem az időmértékes verselés és a kötött formák, inkább a gondolatok diktálták. Lírájában folyamatosan megjelent a kísérletező hajlam, de mindig egy szorongató és az önreflexió által uralt világ keretein belül. Motívumai köteteken ívelnek át a Némajátéktól a Sötét és fény koráig; a Viszonyok könnyétől A bűnök számbavételéig; valamint A letakart órától A maradás szégyenéig, ahogyan pályaívét korszakolni szokták.

Takács Zsuzsa újra meg újra számot vet emlékeivel, álmaival, továbbá azokkal az impulzusokkal, melyek az irodalom, a filozófia, a képzőművészet, a film és a zene területéről érik, valamint fordítói tevékenységének tájairól. Költészete ontológiai kérdésekkel néz szembe, leginkább a halállal. E tekintetben várakozó magatartás jellemzi, nem sietteti erőszakosan, de költészetének horizontján, jelesül A szerző álmában már feltűntek „az utolsó hajók”, miként Ady posztumusz kötetének címében, és a jelen kötet borítóján, mely már csak egyetlen süllyedő élettoposzt jelenít meg.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Artzt Tímea, Kortarsonline.hu, 2025. 12. 25.