A filozófia, ahogy ezt Platón és Arisztotelész óta tudjuk, a csodálkozással (thaumazein) kezdődik, és ez alkotja egyik lényegi elemét. A műtermekben vagy kiállítóterekben tébláboló filozófus is rácsodálkozik a művekre, így őrizve meg velük szembeni tiszteletét és naivitását. Mert a művészetfilozófus nem művészettörténész (Radnóti helyenként mintha mentegetőzne is emiatt, hangsúlyozva, hogy nem tárgyalja a művek létrehozásának gyakorlatát, hanem „csupán” festészetfilozófiai kérdések vezérlik), ahogy jelen esetben nem is szigorú kritikus. Ennek oka, hogy a kötetben egyrészt felkérésre született szövegek és kiállításmegnyitók szerepelnek (melyek célja a bemutatás és a méltatás), másrészt hosszabb tanulmányok, de ezek közül is csak néhány (például a kortárs kínai festészetet bemutató tárlatról vagy a Terror Házáról szóló írás) fogalmaz meg keményebb bírálatot.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Darida Veronika, Es.hu, 2026. 07. 03.