A harmadik, félig-meddig metafikciós rész így indul: „Tömkeleg Ábrahám elhatározta, hogy megírja a meg nem született történetét, és egy könyv formájában a nagyközönség elé tárja” (213.). (Itt utalás történik a főhős meg nem született gyerekére, erről még álomjelenetek is szólnak, párbeszédek Kertész Imrével, nem a Sorstalanságot, hanem a Kaddist felidézve.) Szellemes fricska, ahogyan a szöveg megelőlegezi, hogy a megjelenést követő interjúk miről fognak szólni: „a traumafeldolgozás lehetőségeiről (…), ez lett a könyv imidzse” (241.). Akkor ezt le is tudtuk. A traumairodalmat már unók számára mondom, ez a regény nem unalmas, és nem is enfarkába harapó, már sokszor végigmondott traumaelbeszélés, miként nem is a divatból épp kifutó autofikciós termék.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Károlyi Csaba, Es.hu, 2026. 07. 10.