Esterházy Péter avantgárd és posztmodern vonásokat mutató művei sokkal kócosabb világot sejtettek – most egy kicsit jobban fésült prózák korában járunk. – Turi Tímeát, a Magvető főszerkesztőjét Esterházy mai helyéről, a hagyatékról, megvalósult, várható és nem várható kiadványokról kérdeztük. Greff András interjúja.

Esterházy Péter idén tíz éve halt meg. Segítenél átlátni, hogy az olyan anyagokkal kapcsolatban, amelyek egy író hagyatékából sokszor előkerülnek (levelezés, esetleges kiadatlan művek, de akár figyelemre méltó szövegváltozatok, töredékek), az ő esetében ki dönt, dönthet a megjelentetésről? Külső szemmel nézve három szereplő látszik itt lenni, az Esterházy család, a hazai kiadója (tehát ti, a Magvető), valamint a Berlini Művészeti Akadémia, ahol a hagyaték feldolgozása jelenleg is zajlik.

A jogörökös az Esterházy-hagyaték esetében is a család. A család jogosult tehát arról dönteni, hogy mi jelenhet meg nyilvánosan, és mi nem. Berlinben kutathatóvá teszik a hagyatékot, de megjelenésről ők nem döntenek. A Magvető nagyon büszke rá, hogy az első könyvtől a posztumusz megjelent könyvekig Esterházy Péter magyar nyelvű műveinek a kiadója vagyunk. A helyzet pedig az, hogy az elmúlt tíz évben többnyire mindaz megjelent, ami meg tudott jelenni. Valamiféle nagy, lappangó kéziratról, ami még megjelenésre várna, én legalábbis nem tudok. Inkább, azt hiszem, olyan művekről tudunk, amelyek valószínűleg tervben lehettek, de nem készültek el. Az Egyszerű történet vessző száz oldal-sorozatból elkészült ugye A kardozós és a Márk-változat, és a Bevezetés a szépirodalomba példájából tudhatjuk, hogy az Esterházy-életműnek volt egy olyan alakulása, hogy születnek-születnek kisebb terjedelmű könyvek, és ezek később összeállnak valami nagyobb egésszé. Azt hiszem, ez a nagy egész már nem tudott megvalósulni.

Esterházy interjúiból én egy ilyen nagyobb anyag vagy szövegváltozat meglétére emlékszem, ami engem nagyon érdekelne, ez pedig a később Harmonia Caelestis címen megjelent mű korai változata, amelyet kezdetben Kékszakáll motívumára felfűzve próbált megírni, és állítólag többszáz oldal el is készült, mire Esterházy úgy érezte, hogy ezzel a megoldással végeredményben zsákutcába kormányozta magát. Ezért, ezután jött a képbe, ha nem tévedek, az „édesapámok” mint vezérmotívum. Ez például kiadható lehet önállóan? Vagy mondjuk egy HC-kritikai kiadás részeként?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Greff András, Litera.hu, 2026. 07. 14.