Izgalmas, olvasmányos, élvezetes, enciklopédikus nagyregény a Testvérek. A Magvető újabb vállalkozása a kortárs világirodalom egy-egy remekének honi megismertetésére (a tavalyi termésből Uwe Tellkamp A Torony című művét kell még említeni). A recenzens itt töredelmesen bevallja, hogy kínai irodalmat eddig nem olvasott, kivéve egy inkább történeti érdekű, mintsem irodalmi értékű önéletírást, a Kelet kultúrájáról pedig azt tartotta, oly távol áll az európai (?) gondolkodástól, hogy csak egy modoros széplélek állíthatja magáról, köze lehet hozzá, érteni véli, s a jógát sem csupán jól kitalált tornamutatványként, de életszemléletként tudja gyakorolni. Jü Hua regénye egy csapásra lebontotta ezeket az óvatos avagy elzárkózó előítéleteket.
A szerzőről tudni érdemes, hogy 1960-ban született orvos családban, ő maga fogásznak tanult, s amint egy interjújában elmondta, a 60-as, 70-es évek maoista Kínájában a státusuk nem különbözött egy kétkezi munkásétól. Hogy végül író akart lenni, tán nem ez utóbbi tény volt a közvetlen oka, miként az sem, hogy többé nem kívánt nyitott emberi szájakba belebámulni. A Széky János kiváló, nem ritkán leleményesnek nevezhető fordításában megjelent mű egyértelműen arról tanúskodik, hogy Jü Hua ismeri a mestersége minden csínját-bínját. Ellenállhatatlan és könnyed mesélő, terjedelmét és nyelvhasználatát tekintve is vaskos regénye, melynek szerkezete anekdoták végtelen(íthető) sorozatából szövődik össze, úgy idézi meg egy hatalmas és mindenféle értelemben tőlünk távoli ország negyvenéves történelmét, hogy a szatirikus és a brutálisan realista, a komikus és a tragikus nyelvi és történeti elemek lendületesen viszik előre a leírhatatlan bőségű cselekményt.
A Testvérek első része 2005-ben, a második 2006-ban jelent meg Kínában (az angol nyelvű kiadás, mely a jelen kötet fordításának alapjául szolgált, 2009-ben). Az első rész a „kulturális forradalom" idején játszódik, a második a Theng Hsziao-ping nevéhez fűződő „reform és nyitás politikája" korszakában, az epilógus pedig, ahol a regény egyetlen konkrét évszáma olvasható, 2001-gyel zárja le a történetet. A Testvérek két főhőse az örök alkalmazkodó, rafinált Kopasz Li, s mostohatestvére, a szolid, ám örök lúzer Szung Kang. Öt-hat évesek, amikor a hatvanas évek közepén szüleik összeházasodnak, s amikortól sorsuk örökre összefonódik. A rendkívül sokféle cselekményszálat nem könnyű feladat egy rövid kritikában összefoglalni: a regény műfaji jellemzőihez híven a fősodort Kopasz Li és Szung Kang élettörténetének lineáris elbeszélése alkotja. Az ő történetük mellett pedig a korabeli Kína hétköznapjai és igazi irodalmi alakok jelennek meg, ügyesen és könnyedén hozzákapcsolva a két főhős életeseményeihez. A pikareszk- vagy kópéregény mozgalmasságához illően (noha az utazás toposza nem meghatározó eleme az elbeszélésnek), a cselekmény 76 fejezetének majd' mindegyikében dús szerzői fantáziával kitalált történések sorjáznak. Az elbeszélő Liuváros polgára, egy mindentudó, aki mindössze két kiszólás erejéig jelzi pozícióját, s e vonatkozásban a regény narrációja, de mondhatnánk, egész világa egyfelől a közép-európai groteszk - mondjuk, Hrabal mint az egyik legismertebb szerzője -, másfelől a latin-amerikai mágikus realizmus - akkor hát García Márquez - elbeszéléstechnikáját is megidézi az olvasatomban.
Ez utóbbi regényhagyományból az időtlenségen túl az eredettörténet, az identitás mítosza is fontos, metaforikus szerepet játszik a kötetben: a két testvér örökli apja tulajdonságait, sorsukat nemcsak a mindenkori történelmi közeg, de, ha úgy tetszik, az apák vétke vagy megingathatatlan erkölcsisége is groteszk vagy éppen tragikus módon befolyásolja. Kopasz Li apja egy nyilvános latrina szennygödrében lelte halálát, miközben pucér női hátsókat kémlelt, s éppen Szung Kang apjának döbbent rácsodálkozására zuhant alá az emberi ürülék - végzetét jelentő - ingoványába. A 14 éves Kopasz Lit ugyanilyen szituációban érik tetten, csakhogy a város legszebbjének tartott Lin Hung fenekének titkából gyors és könnyű üzletet csinál a liuvárosi férfiakkal: egy tál háromízű tésztáért cserébe egyre kifinomultabb szavakkal, ironikus fennköltséggel számol be a kivételes látványról. A kamasz fiú korán megnyilvánuló üzleti érzéke aztán a könyv második részében teljesedik ki igazán, a kínai szocialista piacgazdaság igen szatirikusan ábrázolt körülményei között, mígnem Kopasz Li termeli meg az egész megye teljes GDP-jét. Ezenközben testvére, Szung Kang sorsa néhány eseménytelen, ám harmonikus szerelemben töltött év után végül tragédiába torkollik, amiben nagy szerepe lesz a már említett helybéli szépségnek, Lin Hungnak. A regény két része közötti tónusbeli különbség mindenekelőtt a történelmi háttérből fakad. A kulturális forradalom idején játszódó első részben - noha itt is számos komikus anekdota fűzi egybe a szálakat - a két fivér elveszti apját, anyjuk kórházban fekszik, s nem csupán a hét-nyolc éves gyerekek kényszerű öngondoskodása s az emberi fantáziát jócskán meghaladó túléléstechnikái keltenek részvétet az olvasóban, de az országban növekvő, egyre felfoghatatlanabb véres káosz kendőzetlen, ám korántsem patetikus ábrázolása az emberi kegyetlenség, brutalitás és kiszolgáltatottság olyan mélypontjait mutatja meg, mint a saját fejébe téglával vasszöget kalapáló öreg Szun Vej öngyilkossága. A második rész, melynek háttere mindenekelőtt a megreformált szocialista népgazdasági politika, s e vonatkozásban nagyon is ismerős terep számunkra, Kopasz Li üzletemberi felemelkedését mutatja be, a kizárólag fogyatékosokat foglalkoztató Jótétemény Művek igazgatásától a Hulladékgyűjtő és Újrahasznosító Vállalaton át egészen egy holding megteremtéséig.
Szólnunk kell a fergeteges és igen végletes regiszterek között elmesélt történetek kavalkádja mellett a Testvérek másik fontos erényéről, a figuraalkotásról. Jü Hua nem csupán a két főszereplő hús-vér alakját rajzolja meg érzelmeik, életeseményeik, viselkedésük, gondolkodásmódjuk akciókban bővelkedő cselekménybe helyezésével, de hasonlóan vérbő szereplőkkel népesíti be a regénybeli Liu-várost is. Ha csak néhány beszélő nevet sorolunk fel, amelyek a történet alakulásával folyton változnak, szűkszavúan bár, de leírható volna általuk egy-egy figura sorsa. Liuváros két Tehetséges Embere a regény kezdetén Győzelem Csao, illetve Siker Liu, majd Költő Csao és Író Liu, utóbb Piár Liu; Kopasz Li lesz még egyebek mellett Igazgató és Hulladékgyűjtő Li is, amint a legnagyobb regénybeli kópéból, a koreai szappanoperák rajongójából, a Nők Országát is megjárt Kóbor Csoúból utóbb Otthonülő Csou válik.
Jü Hua regénye a bahtyini értelemben vett igazi karnevál. S noha bizonyos történelmi párhuzamok vagy a lefegyverző nyelvi invenció nagyon közelivé és szerethetővé teszi ezt a művet, akad néhány olyan kulturális utalás, amely többségünk előtt valószínűleg rejtve maradt. Itt az alkalom, hogy elkezdjünk kínai irodalmat olvasni.