Kommunizmus és prüdéria

Fotó: Móricz Simon

A kommunista diktatúrák a megelőző és váltig tagadott rendszerekből sok egyéb mellett a prüdériát is átmentették, és az elnyomás eszközévé tették. A prüdéria is egyféle szexuális perverzitás. Ahol az ember eszköz, ott nem lehet nyíltan beszélni a testről sem, és onnan elköltözik a lélek, minden diktatúra lelketlen. Az, hogy Mao elnöknek perverz hajlamai voltak, a kulturális forradalom közvetlen velejárója. Azt is mondják a szakértők, hogy Kína történetében a kommunizmus rövid epizód: egy parasztcsászár el akarja pusztítani a több ezer éves kultúrát, és nem sikerül neki, nem ez az első eset. Jü Hua regénye elkerüli ezt a történetfilozófiai pályát, nem a kétezer éves birodalommal foglalkozik, hanem azokkal az emberekkel, akik megélték az utóbbi évtizedeket Kína egy poros kisvárosában, a kulturális forradalom brutális mindennapjaitól a kapitalizmus aberrációin keresztül az űrturizmusig. Egyetlen súlyos konklúzió: az emberi természet alapvetően nem változik meg, vannak láthatatlan és eltéphetetlen szálak, amelyek a mindenséget összetartják.

A szerzetest ki lehet űzni a szentélyből, a szentélyt nem lehet kiűzni a szerzetesből, mondta egyszer valaki. Azon ritka mondatok egyike ez, amelyben felsejlik, hogy a látható nonszensz mögött van valami más is. A társdalmi forrongásban vagy a nagyhatalmi őrületben tobzódó Kína mögött jelen van egy sok ezer éves hagyomány. Különben aligha lehetne még élni. Kínát lehetetlen átfogni, és ezt Jü Hua is tudja, ezért nem is akar nagy ívű történeti meg társadalmi panorámát festeni, a helyszíneit nem ábrázolja és az alakjait nem konstruálja meg a hagyományos értelemben, hanem aprólékosan és finoman kidolgozott mikrojeleneteket rendel hozzá minden szereplőhöz, és mivel hétszáz oldalon át vissza-vissza térve következetesen ezt teszi, a regénykorpusz egyszer csak hömpölyögni kezd, mert minden nagy folyó esőcseppekből lesz – mintha ez is egy ősi kínai mondás volna –, és aztán magával sodor szereplőt, mesélőt és olvasót.

Kopasz Li és Szung Kang, akik nem édes testvérek, viszont a gyerekkorban kötött testvéri fogadalom köti őket össze, olyan párost alkotnak, akiknek az összetartozásuk és a szétválásuk az egész regénystruktúrán végigvonul, és lennie kell természetesen egy nőnek, mert szerelmi háromszög nélkül nincs regény, sem a prüdéria, sem pedig a nyilvános meg tömeges pornográfia korában. Az már egy örök emberi történet, hogy a szépséges meg erényes Lin Hung ahhoz megy férjhez, aki nem tudja igazán szeretni, és csak azzal lehetne boldog, akit ő nem szeret. Hogy a felsejlő tragédia előtt mégiscsak megéli a beteljesedést, az a regényíró ajándéka, mert a kulturális forradalom brutális mindennapjaitól a mai világ pornográf burleszkjén át végig tudja követni és vezetni a figuráit, és végül mindenki a helyére kerül, összeáll a nagy egész, nincs viszont morális végkövetkeztetés, a balek balek marad, a rámenős rámegy, az ember megöregszik, születik, él és meghal egyszer mindenki, az élet az egyetlen nagy történet. És van valami kicsattanó életöröm ebben a könyvben, túl a borzalmon, a tragédián, a paródián is, valami elképesztő élni akarás, ami ott van a legkisebb tál rizs megbecsülésében és a szexuális tobzódásban egyaránt. Az már csak az egésznek a fonákja, hogy a kukkolóból milliomossá váló Kopasz Li minden életerő mellett, ami nemcsak a pénzszerzésben, hanem a szexuális éhségében is megnyilvánul, első nagy szerelmi bánatában ivartalanította magát, és a végül beteljesedő Lin Hung sem szül soha gyereket. A túlnépesedés megoldása nyilván nem a sterilizálásban rejlik – ez kiderült. Terméketlennek lenni viszont emberi csőd, függetlenül az érvényes társadalmi mintáktól. És talán az sem véletlen, hogy a szélhámos, a csavargó lesz végül ebben a regényben az, aki otthonra és családra talál, prüdérián, eszméken, nagyzoláson túl, az örök Arlequin.

Ha az emberi természet nem változik is lényegesen, az ember egyénileg és főleg tömegben idomítható. Azon lehet elmélkedni, hogy az elemi túlélés kényszere vagy a szerzés (pénz, hatalom) mániája tesz-e nagyobb rombolást a személyiségben és a társadalmi összetartozásban, viszont azt már tudjuk, hogy a boldogság, a harmónia, a beteljesülés elsősorban nem a jóléttől függ.

Jü Hua regénye meglehetősen érdekes feladat elé állítja a magyar olvasót, mert a szereplői viselkedésében van valami, amit az európai kultúrán iskolázott szemünk nem lát: nem értjük a gesztusnyelvüket. A szöveg ökonómiája is egészen más szabályokat követ, mint az európai regények.

De Kínában is emberek élnek, és mint minden nagyregény esetében, az olvasó előbb-utóbb azonosul az egymástól és a tőle is különböző figurákkal.

Kiadvány:
Jü Hua
Testvérek
Magvető Kiadó, 2010

Forrás:
nol.hu
Vida Gábor
2011. 01. 15.