Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen innen élt egy mesemondó. A mesélő figyelte az őt körülvevő világ minden szavát, megőrizte azok tanítását, és mikor lejárt az ideje, gyermekeinek továbbadta tudását. A mesemondó leszármazottai nagy becsben őrizték az atyai örökséget, a történeteit később ők bízták rá utódaikra. És ez így megy azóta is…

A mesemondó járta a vidéket, mindig talált egy házikót, ahol meleg szeretettel várták. A barátságos fogadtatásért cserébe tanulságos történeteket mondott vendéglátóinak. A mesék vidámságot hoztak a hallgatók szívébe, ám még ennél is sokkal többet adtak a nyitott fülűeknek. A mesemondó elbeszélései bölcsességeket, tanításokat, intelmeket és tanácsokat tartalmaztak. Támogatták az embert abban, hogy könnyebben lépjen túl az élet során eléje kerülő akadályokon.

A mesék a rendről tanúskodtak, amely megalkotta a közösség működésének alappilléreit. Az ifjak egészen kicsi koruktól kezdve szívták magukba a társadalom szabályait. A mesék neveltek, irányt mutattak, a felnőtté válás próbatétel volt, beavatási szertartás, amelynek sikeres megoldása kulcs volt az újjászületéshez. Az archaikus ember a mesék szabta rendben nőtt fel. Ezek a történetek egyszerre szóltak a közösség valamennyi tagjához, ám mindenki csak annyit csippentett le a hallottakból, amennyit akkor és ott éppen szükségesnek talált. A mesék nem adtak többet, mint amire (amennyire) az ember lelkében megérett. A modern kor embere azonban elfelejtett valamit: hogy a mesék sokkal többet nyújtanak annál, mint amire manapság használjuk őket. A mesékben rejlő ismeretanyag az idők során egymásra rétegződött, és nemzedékről nemzedékre hagyományozódott. Ma már kevesen vannak a birtokosai. A tudásanyag azonban nem vész el, és szerencsére vannak még hírnökök, akik a mesék mindent átható erejéről mesélnek. Boldizsár Ildikó az egyik.

Boldizsár Ildikó könyve, a Meseterápia arról mesél nekünk, hogy a mesék alapvető ismereteket őriznek arról a korról, amelyben születtek. De rengeteg ma is hasznosítható tanácsot adnak, amelyek arra bátorítják a jelenkor emberét, hogy használja a tudást lelki és fizikai fájdalmai enyhítésére. A különféle népek meséiben szimbolikus formában vagy nyíltabban kimondva benne vannak azok a gondolatok, amelyet erkölcsi útmutatóként is használhatunk saját életünkhöz vagy egyéni problémáink megoldásához. Ez a komplex tudásanyag ugyanakkor abban segít, hogy egy magasabb szellemi minőséget érjünk el, s engednek szárnyalni, ha meghalljuk üzenetüket.

A könyv az első fejezetben a Metamorphoses Meseterápiás Módszert mutatja be. A szerző beszél arról, hogy milyen meséket használnak a foglalkozások során, hogyan dolgoznak a mesékkel, miben áll a terapeuta és a páciens kapcsolata, milyen világszemléletet közvetítenek a magyar népmesék, és szól néhány szót a mesemondás beavatási rítusáról is. A második részben a terápia gyakorlatának tíz lépése kerül terítékre, az „útnak indulástól” (azaz a terápia megkezdésétől) kezdve egészen a „lehetséges látásáig”, vagyis a terápia lezárásáig. Boldizsár Ildikó ezt követően néhány esettanulmánnyal szemlélteti módszerét, példákon keresztül mutatja be, páciensei hogyan ismerik fel problémás élethelyzeteiket, miképpen jutnak el annak belátásáig, hogy (1) változtatniuk kell magukon, (2) döntenek a változás mellett, végül (3) változtatnak.

A negyedik fejezetben az író a mesék preventív hatásáról ír. Ebből érthetjük meg, miért fontos, hogy gyermekeink már a magzati kortól kezdve találkozzanak ezekkel a történetekkel. Ajánlást fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy életkoronként milyen típusú mesékkel találkozzunk. Hiszen a meséknek nemcsak a gyógyításban, de az oktatásban és a mindennapi életben is fontos szerepük van. Egy befejezetlen afrikai népmesén keresztül tapasztaljuk meg, hogy egy mesének életkoronként hányféle befejezése lehetséges. A könyv zárásaként hírt ad arról is, hogy Magyarországon megnyílt az első Meseterápiás Központ a Veszprém megyei Paloznakon, amely az egész földkerekségen egyedülálló intézmény. Meghatározza a központ célkitűzéseit, amely Goethe itt idézett soraiból ölt testet: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Végül a madarak – „a létezés legmeggyőzőbb megnyilvánulásai” – létének üzenetével zárja sorait.

A Meseterápia című könyv többévnyi komoly kutatómunka és gyakorlati tapasztalatok sűrítménye, egyszerre szól a szakembernek és az egyszerű olvasónak. Éppen azért olyan gyönyörű, mert Boldizsár Ildikó a kutatási eredményeit közérthető módon tárja az olvasó elé. A könyv úgy tanít, ahogy a mesék: mindenki azt kapja belőle, ami neki magának megtetszik belőle.

Boldizsár Ildikó tudást közvetít az olvasónak. Szerepük van életünkben a meséknek, mert őseink megszentelt tudásának hordozói. Segítenek eligazodni az élet girbegurba útjain. Csak egy dolgunk van: meg kell tanulnunk olvasni a meséket, meg kell hallanunk üzenetüket. Ha ez sikerül, nincs más dolgunk, mint alkalmazni a tanultakat mindennapjainkban. Tessék csak elővenni a régi mesekönyveket! Tessék csak leporolni! Felcsapni! Hagyni, hadd szólaljanak meg! Rajta hát!