Nagy Koppány Zsolt
1978. október 5-én született Marosvásárhelyen. 2001-ben diplomázott magyar–angol szakon a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Még egyetemistaként kezdett szerkesztőként és lektorként dolgozni az Erdélyi Híradó Könyvkiadónál.

Első novelláskötete – Arról, hogy milyen nehéz  – 2000-ben, Kolozsvárott jelent meg. 2001-ben nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem PhD-képzésére, amelyet 2002-ben kezdett el, azóta Magyarországon, Budapesten él. 2006-ban publikálta első regényét, Jozefát úr, avagy a regénykedés címmel. A Magvető Novelláriumban jelent meg 2007-ben a Nagyapám tudott repülni, majd 2010-ben az Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk című regénye.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Nagyapám tudott repülni (2007), Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk (2010), Nem kell vala megvénülnöd 2.0 (2014)

Díjai
Faludy György-díj (2003), Székelyföld-díj (2004), Gion Nándor prózaírói ösztöndíj (2004, 2006), Irodalmi Jelen regénypályázat II. díja (2006), NKA alkotói ösztöndíj (2009), Akademie Schloss Solitude alkotói ösztöndíja (2009), Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (2010)

Nagy Koppány Zsolt írói Facebook-oldala »

A szerző kiadónál megjelent művei:
Fordította: Kiss Kornélia
Három testvér szemben a múlttal
A Serge egy magyar származású francia zsidó család története, három testvéré, akik elvesztették idős édesanyjukat. Amikor egyikük lánya felveti, hogy utazzanak el Auschwitzba, a megkeseredett...
Budapest titokzatos helyei és lakói
Mi mindent nem tudsz még Budapestről? Hol lakik az utolsó budapesti sárkány? Tudod? Nem tudod? Kire vár a Margitszigeten egy hajótörött? Tudod? Nem tudod? Mért kapott Petőfi Sándor intőt iskoláskorában?...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Egy tiltott abortusz története
A Nobel-díjas Annie Ernaux könyve 1963-ban játszódik. Kennedyt épp most lőtték le Dallasban, de az egyetemista Annie egészen mással van elfoglalva: pár napja derült ki, hogy terhes. Nem szeretné...
„Csak a boldogság pillanatai / készülnek az Örökkévalóság anyagából”
Rakovszky Zsuzsa egyszerre érzéki, tárgyszerű és elvont, metafizikus költészetének alighanem az idő az egyik legfontosabb témája. A Visszaút az időben című verseskönyve és Az idők jelei...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ