Fodor Géza (1943-2008)
1943-ban született Budapesten. 1967-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–filozófia szakán. 1967 és 1974 között a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa, 1975-ben a filozófiai tudományok kandidátusa volt.

Neki köszönhető több értékes mai magyar dráma, egyebek mellett Spiró György Csirkefej című darabjának színpadra segítése, dramaturgiai gondozása.
1974-től 1986-ig az egyetem esztétika tanszékének tanára, 1987-ben az Operaház vezető dramaturgja volt. 1978 és 1982 között a Nemzeti Színház, 1982-től pedig a Katona József Színház dramaturgja volt.
A Muzsika című folyóirat operakritikusa, a Holmi szerkesztőbizottsági tagja volt, valamint zenei kritikákat publikált az Élet és Irodalomban. 1992-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1987-ben és 1990-ben is megkapta az országos színházi találkozó legjobb dramaturgiai munkájáért a kritikusok díját, 1988-ban Erkel Ferenc-díjjal ismerték el.
Életének 66. esztendejében, 2008-ban hunyt el.

A Magvető Kiadónál megjelent műve
Magánszínház (2009)

Díjai
Erkel Ferenc-díj (1988)

A szerző kiadónál megjelent művei:
Új történetek napjainkról
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza - egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál...
Egy nagymama legendás élete
Milbacher Róbert új regénye egy mára nyomtalanul eltűnt szlavóniai telepes falu krónikája, amely egyben az elbeszélő itt született nagyanyjának küzdelmes élettörténetét is megörökíti....
Új történetek napjainkról
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza - egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál...
Fordította: Kiss Ilona
Önéletrajzi írások
Ljudmila Ulickaja 2019 végén kezdte írni személyes, mégsem csupán privát naplójegyzeteit: rövid költői szövegekben idézi fel élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét, eseményét....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ