Mindenki, kivéve Balogh Endrét. Mert csak a dicsőséget nézed, hogy mindenki téged akar, titkon rád vár, részben mert ingyen táborozhatsz, ha kitalálod, ki vagyok én, másrészt mert bekerül a neved a nagy könyvbe, a titkosnaplók íróinak dicső névsorába. De amikor le kell ülnöd, ki kell osonnod, hazudoznod kell, hogy le ne bukj, az bizony munka, és a fene akar dolgozni, amikor helyette csak élvezni szeretne. A szigligeti alkotótábor harmadrészt szellemi, másodsorban perszonális, elsősorban esztétikai élmény.

A rendőrség ugyan a későbbi rehabintézmények kísérleti-önpusztító tréningjének látja, de mint tudjuk, túl meredek a fantáziájuk. Hogy elkerüljem a feltűnést, feltűnést keltek laptopkereséssel, jegyzeteléssel, azt mondom, amikor rákárdeznek, hogy el fogok menni egy napra, aztán meg majd azt mondom, nem kellett mégsem. Bizonyos szempontból már könnyebb a dolgom, mint tíz évvel ezelőtt lett volna: akkor még nem voltak internetes-kulturális újságírók a táborban, akik megírják, mi is folyik itt szakmailag, így elvileg ez is a naplóírókra hárult. Most viszont ez a teher nem nyomja a vállam, egyszerűen átadhatom magamnak a valóság esztétikájának.

A legfontosabb feladatom az, tudom, hogy minél hosszabb legyen a naplóban a névsor, mert az első benyomás számít, a szombat esti felolvasás, amikor a siker záloga ez a lista lesz. Aki később olvassa, az már azt mond, amit akar. Még csak az első nap vége van, és látom, milyen reménytelen a helyzet, túl sok a virág, én meg hiába vagyok szorgalmas méhecske, nem fogom tudni mindet beporozni.

Délután összeszedtem Budán Borsik Miklóst és Simon Marcit, a két virágszálat, az egyik hóvirág a másik amaryllis. Egy óra késéssel tudunk indulni, mert Miklós a vonaton felejtette a sporttáskáját, benne az összes cuccával, és még megpróbálja visszaszerezni, de hiába. Szigligetről elvileg nem lehet lekésni, kivéve, ha oda se érsz, és kivéve, ha te vagy az első program egyik szereplője. Az úton nem csak irodalomról beszélgetünk, miközben életemben először le se írom mennyivel tépek a sztrádán. Egyszer állunk meg, és akkor majdnem meghalok, félrenyelem a másfél literes palackból a bubimentest, mikor Hóvirág Miklós váratlanul megszólal: - Megfigyeltétek már, Kafkának milyen huncut kis arca van?

A beszélgetésünk témája: a szocioköltészet. Nem érdemes keresni a google-ban, egyelőre nincs ilyen fogalom. Nem kevesebbet vállaltunk, mint kitalálni valamit, amivel aztán kezdjetek valamit ti. Deák Botond a fogalom szülőatyja, ő vezeti föl az estet, ahogy várni lehet, szinte versben, a többit ránk hagyja, de hát ezért is vagyunk ott. Botit nehéz lenne virághoz hasonlítani, minimum egy virágzó hársfa, de inkább egy ent. Farkas Zsolt a populáris kultúra felé nyitja ki a teret, jó helyre, ezen a terepen egy kicsit előbbre jutunk, egészen a slam poetryig, mely szakkifejezést Bárdos Deák Ági (őszirózsa) veti közénk, mi leragadtunk Dopemannél. Zsolt tátika. De nem tudom kifejteni, hogy számolni kellene a kultúra különböző rétegeinek más-más terjedési irányával (ki olvas verset, ki hallgat szociálisan érzékeny zenét), mert a bekiabáló Peer Krisztián (a természet vadvirága) szerint senki nem hallgat Dopemant, Kabai Lóri (ő a napraforgó: virág is, meg haszonnövény is) lehűti, látszik, hogy Dopemanben bárkit lenyom. Nem jutunk oda, ahová juthatnánk, de a visszhangok szerint unalmas legalább nem volt.

Innentől a csillagokat néztem, mert kellett volna egy hulló a kívánságomhoz. Rosszat kívánhattam, mert csak én nem láttam egyet sem. Megismerkedtem a ház gondnokával, Dömötör Rolanddal, akitől azt igyekeztem megtudni, nagyon rettegnek-e ők a kastélyban ettől a héttől évről évre. A választ nem árulhatom el. De azt is megtudtam tőle, hogy a badacsonyiak fura népség, mert a Balaton körül sok helyen van tüzijáték augusztus 20-án, de Badacsonyban 19-én van, ezt kapjátok ki.

Renátó szerint ez itt a Mónika show. Dráma, hisztik, jelenetek, összeveszések, szerelmek. És beépített emberek, mondom én.

Fél hatkor Simon Marcival ülünk ketten a folyosó végén a Fleur-székeken, és levezényeljük a napfelkeltét.

Szerda: A pálinka is ember

Fél egykor ébredek, nagy volt a szám, a balatoni fürdőzés délelőtt ugrott, hiába ígértem meg Lázár Bence András Jázminnak, a szegedi medikus költőnek a forró Balaton átúszását a programok előtt. Új kötete Rendszeres bonctan címmel jelent meg, pont a tábor első napján. Ajánlom mindenki figyelmébe első körben a tartalomjegyzéket. Ebédre még jó vagyok, útközben belesek a konyhára: gyúrják, nyújtják a tésztát, hatalmas tepsik, szépséges béke. Aztán beülök Zsadányi Edit előadássorozatának első részére A feminista kritika általános jellemzőiről hallani valamit, amit még eddig nem. Így is lesz. Nem feminizmustörténelmet hallunk, hanem arról például, mit is gondol a feminizmus az irodalom funkciójának, sőt hasznának. A nyomasztó történelmi múlt feldolgozását, szorongások feloldását, a külső és belső szabadság megőrizni tudását, a szolidaritás kifejezését. Nem is olyan haszontalan dolog ez az irodalom, sőt úgy tűnik, még a feminizmus sem. A szolidaritásnál felkapom a fejem, jól jött volna ez a fogalom a szocioköltészetről való diskurzusban. Hallunk a megszakadt magyar feminista hagyományról is, melyet a szocializmus vágott haza. Az irodalom marginalitásáig jutunk, elsősorban a hazai pályán játszva, és jó hallani, azt hogy „az irodalom újrafogalmazza magát a margókon”. Tehát marginalitásunk többes számú, kell ennél több? Felírom magamnak a biztonság kedvéért a feminizmus egyik alaptételét Mary Woolstonecrafttól, a nőről mint olyanról: „Nem dísztárgy és adásvétel tárgya házasság esetén.” Szerintem semmilyen esetben.

A közönség soraiban Dunajcsik Mátyás egy komoly legyezővel próbál passzátszelet előidézni. Közben az előadó pont a coming out gesztusát elemzi, nem sejtve, hogy itt már nyitott kapukat dönget. De aztán megtudja, hogy ő is tudjon már meg valamit. Matyi egy orchidea.

Ebédnél megismerkedem Angyallal a művészetellátóból, jé!

A következő előadásra is beülök, ahol Nemes Z. Márió (Bazsarózsa) kérdezné Tar Bélát, aki viszont lemondta a beszélgetést, így átlibbenünk a Prizma folyóirat két szerkesztőjére, Orosz Annára és Kele Fodor Ákosra. Utóbbi költő is, virágnak meg kamilla. A Prizma filmes lap, a szerkesztők meghatározása szerint a Filmvilág és a Metropolis közötti fejtágító. I like it. Ahogy Ákos beköpéseit is, mint a „vagány, kibelezős biohorror” kifejezés, vagy a Mindenki látott már pornófilmet? kérdés, avagy a „transzformátorok nincsenek, de Hókuszpóktól be voltam szarva!” tételmondat. Van Jim Jarmush számuk is, merthogy tematikus számokat csinálnak, szintén lájkolom. Majd rövid fejszámolást végezve megállapítom, hogy több Jarmush filmet láttam, mint pornót, mert filmet csinálni drága és időrabló tevékenység, viszont nézni állat, ám pornófilmet nézni szex helyett nem szexi. És akkor még úrinő voltam. Vagy nagyasszony.

Vacsorára magyaros paella: tarhonyás hús, utána dinnye. A kedvenc szerelmespárommal ülök egy asztalnál, Krusovszky Dénessel és Darinkával, Liliommal és Ibolyával. Borsik Miklós Simon Marci egyik menő feliratos pólójában feszít. Azt hittem, az lesz a metódus, hogy amit Marci előző nap hordott, másnap Miklóson látom majd.

Az este aztán igazi virágkarnevállá válik, a könyvtár színpadán három írónő, illetve négy, de az egyik kérdező most, a hölgykoszorú szélén pedig Sopotnik Zoltán, aki egy erős szárú katáng. A nők pedig: Halász Margit, Szvoren Edina, Erdős Virág, és aki kérdez: Tallér Edina, aki gyöngyvirág. Nagyon jó az egész a felkészült moderátorokkal, a dramaturgiával, a szövegekkel, a válaszokkal: elmélyültség és eltérő árnyalatok kombinációja.

Este tíz óra után lecipelek három embert a strandra. Dunajcsik először fürdik éjjel a bárnyosos vízben, Simon Marcit látom végre térdepelni, Darinka azt mondja, azért olyanok, akikről épp beszélnek, mert magányosak, én közben megint az eget bámulom, hogy végre nekem is hulljon már egy csillag, és azt hiszem, a csillagokra mondja, hogy azért hullanak le, mert magányosak. Marcinak hullik egy, Matyinak is. Én feladom, és javaslom, hogy ússzunk még beljebb. Néhány erőteljesebb tempóval megijesztek egy aranyhalat, a kontyomra ugrik, így meglepetésemben nem tudom kihasználni, hogy hirtelenjében hármat kívánhatnék. Lebegünk még egy kicsit a langyos vízben, miközben Dunajcsik kifejti, hogy szerinte hasznos lenne a termálfürdőkben az öreg néniknek misét celebrálni. Ezt hívnák termálmisének. Keresztényként és leendő öreg néniként is üdvözlöm az ötletet, csak az a probléma, hogy reformátusként nem lennék megelégedve a termálistentisztelet szó retorikai erejével. Így térünk vissza zúzni az éjszakába.

A száraz ruha felöltése után Nagy Mártiba botlok a hátsó lépcsőn, aki összekucorodva ül ott egyedül. Bármennyire is szeretnék két nap után inni egy sört, lefékezek. Az egyik külső szállásról telefonáltak, hogy valaki, aki első nap érkezett a táborba, azóta nem jött ki a szobájából, és kérik, nézze meg, él-e az illető. Endre megy. Az illető él. Márti túl a sokkon azt kérdezi: – Mi vagyok én, helyszínelő?

A folyosón meghallom, hogy Red Hot Chili Peppers szól a könyvtárból, ebben az esetben nincs mit tenni, irány a parkett. Ami ugyan zöld padlószőnyegnek sem mondható filcburkolat, de mit van mit tenni? Ha ezt Anthony Kiedis láthatná! A következő szám Guns and Roses, Boti megpörget, lassú és gyors ütemváltások, Boti szerint Frédit és Vilmát alakítunk. Utána elkapom Sopotnikot egy hosszú és szellemes mambóra, arriva karnevala. Vagy mi.

A lenti teraszon zajlik a szigligeti élet, az elnökjelöltek egymás mellett ülnek. Szinte. Gaborják Ádám a szegedi irodalmi élet kivarrt nehézfiúja a rebbenékenynek tűnő Krusovszky mellett, de ülj le vele egyszer vitázni. Orcsik Roland és Sopotnik Zoli, akik a sorozatszerkesztőségért indulnak harcba Robin és Batman álarcában, már a második világháború csatáival és paktumaival próbálják bebizonyítani, hogy az ellenség bizony valóban az frissen átkeresztelt Hirosimon Marci, röviden (ez már én) Hiroshimarci. Borsik, aki vele indul párban ellenünk, ugyan kitart velünk reggelig, de mást nem kell beáldoznia. A terasz négy hatalmas gömbje adja a díszletet, a fehér padok csíkjai alatt a szürke-fehér kockák isszák magukba a posztposztmodern irodalom minden szavát. Szegő kolléga masszírozza a karmesteri pozícióját feladó Orcsik vállát, aki ettől elhallgat. Mint ilyentájt menetrendszerűen, felvetődik a naplóíró személye, már nem rezzenek össze, csak éberebb leszek. Elgondolkodom, először, ki lehet a másik. Ha Endrét jól ismerem, akkor nem hagyta ki, hogy a másik gyöngyösivel, Keresztesi Jóskával iratja. Esetleg Fehér Renátóval. Ezen a héten használhatom a nevet, melyet megismerkedésünkkor kapott tőlem: Erato. Virágnak ugyan nem virágnév, bár ki tudja.

Egy idő után feköltözünk a nagy teraszra, és megbolondulunk. A pályázó Orcsik Roland legnagyobb kampánya lesz ez az éjjel, és akiket ez leginkább szórakoztat, az Borsik és Simon Marci, az ellenfelei. Ekkor születik az örökbecsű szlogen: Jobb ma egy gömbvillám, mint holnap egy tegnapi szamuráj. Amikor Orcsik L. Vargát kezdi el cseszegetni, az blazírtan csak annyit mond, hogy vigyázz, mert írok a kötetedről! Simon Marci lecsap a szituációra, de L. Varga neki ist csak ugyanezt tudja mondani. Javaslom a kettőskritikát: Mahler a magasföldszinten címmel. Vagy Dalok letöltve, így Orcsik. Önerőből pálinkázunk, mikor a századik poénnál Sebő Feri bizonygatni kezdi: A pálinka is ember.

Csütörtök: Majdnem lebukás

Arra ébredek, hogy valaki hány. Tőlem pár lépésnyire. Kinyitom a szemem, körülnézek, oké, legalább nem a szobában. A 25-ösben lakó végigélvezheti az alsó szint bal szárnyának minden testhangját. Mindjárt 11, ki kell mennem a vasútállomásra.

Zsadányi szeminárium, 2. rész. Kaffka Margit egy szövegrészlete, Tóth Krisztina és Borbély Szilárd egy verse kerül szóba. A hozzászólók – Krusovszky, Gaborják, Dunajcsik, Pál Dani – reakciói alapján nagyon jól működnek feminista kritikai szempontjából is a szövegek. Tényleg történhetett valami ezzel a feminista kritikával valami, amióta nem találkoztam vele. A listázás gesztusának említése felvillanyoz két okból is: mert szeretem, és mert a napló is listázás, persze csak rosszabb esetben, de nekem még József Attila-díjam sincs, szóval megengedhetem magamnak.

Megint fürdés a setét Balatonban. Darinka helyett most Győri Hanna jön velünk. Mivel ez az egyetlen változás, ezért azt gondolom, Darinka szúnyogűző energiával van feltöltve, mert most azonnal megtámadnak minket, olyan, mintha előlünk menekülnénk a vízbe.

Utána elkövetek egy hatalmas hibát. (Nem az utolsót a mai nap folyamán.) Simon Marci megkérdezi, van-e nálam ütvefúró. Tulajdonképpen nem ezt kért, de az a másik tárgy olyan költőietlen. Azonnal rávágom, hogy van, de már tudom, itt most lebukhatok. Mivel a mellettem lévő szobában laknak Borsikkal és L. Vargával, meg kell előznöm, hogy amikor kihozom az ütvefúrót vagy mit, ne tudjon belátni a szobámba, ahol elképesztő rend uralkodik, és az íróasztalon egy csőre töltött laptop mobilnettel. Nem így néz ki egy vígan táborozó Metanő szobája. Már csak azért sem akarok előtte lebukni, mert őt használom tanúnak, hogy egyszerűen nem lenne időm mikor írni, ha csak nem kötöttem magam infúzióra, őt is ezzel győztem meg korábban. Azt nehéz feltételezni, hogy miután hajnalban bebotorkálunk a szobába, én nemcsak hogy lezuhanyzom, hanem nekiállok naplót írni...

Ideje lenne beszélgetnem valakivel, de nekem naplót kell írnom, nem érek rá beszélgetni. Ebben a pillanatban száll rám PDL, hogy szerinte én írom a naplót. Jaj, inkább biztassatok! Valamivel elterelem a témát, de gyanús vagyok, vagy csak tesztel. Alig vagyok túl a díszkavicson a jeleneten, mikor a teraszon LBA folytatja hasonló lendülettel. Nincs jobb dolga?

A kisboltba menetjó hírt kapok, holnap megérkezik Hartay Csaba több liter jóravaló pálinkával, megnyugszom.

Reggel hét óra után lesétálunk Dunajcsikkal a parkba, elmegyünk oda, ahol Rubin Szilárd hamvait szétszórták. Erato hamarosan csatlakozik hozzánk, közben feltette Tóth Kingát egy buszra, vazsiak tartsanak csak össze. Ez majdnem olyan, mintha Szálinger mondta volna. Aki viszont nincs itt. Mackósajtot eszünk lekvárral, Matyi szerint legalább nem Hitler-szalonna állagú. – De… mondjuk egy Göbbels — teszi hozzá.

Remélem, holnapra mindenki összeszedi magát, különben írhatok novellát.

Péntek: a rettegés napja

Ma nem a reggeli maradt ki, hanem az ebéd, kelek fél háromkor korgó gyomorral. Próbálom összerakni az arcom, bár rájövök, nagy baj lesz, ha nem szedem össze magam én is, mert konkrétan nem lesz mit felolvasnom. Elég anarchista gesztus lenne, nem mondom, de azt hiszem, Endre még nekem sem engedné el a tábor árát teljesítmény hiányában.

Miközben listázni próbálom a tegnapot, az ablakom alatt Bach Máté hangját hallom. Te jó ég, az ablakom alatt kezdi fotózni Lóránt Zsófit. Hát most bejöttek a csőbe. Máté instruálja Zsófit, miközben Máté vezetéknevén élcelődnek. – Most egy vagány testtartást kéne felvenni! – mondja Máté, és gondolkolhatjátok, mit kell erőlködnöm, hogy hangosan fel ne röhögjek.

Megyek, kezdem a pénteket, rettegjetek.

A terasz izzik. Keresztesi Jóska kikísér káros szenvedélyemben társul lenni. A felénél feladja, mert olvad az aszfalt, de elmentében megjegyzi, hogy ezt a gesztusát írjuk fel valahová. Mondom neki, hogy jó.

A film és a zene után ma az építészeté a terep a társművészetek palettáján. A beszélgetés koordinátorát, Árvai Andrást a prae.hu indulásakor ismertem meg, ezért biztosra megyek. Nem a biztost kapom, hanem valami mást. Z. Halmágyi Judit, Ekler Dezső és U. Nagy Gábor építészek beszélgetésének első félórája után már semmi mással nem akarok foglalkozni, csak építészettel. Egy olyan perspektívávából látom magam, hogy én az vagyok, aki húsz éve két dolgot lát a világból: telegépelt A/4-es papírokat, azaz fehér téglalapokat és különböző méretű, szintén téglalap alakú monitorokat. Perspektívám a világra 40 centi, és ami mögötte van. Nem nézek fel, nem nézek le, nem forgatok a térben, hol vannak az agyamban gömbök, síkságok, rombuszok leképezései?

Mellettem Medina Carmen végre Carmennek öltözve szunnyadozik. Már eddig is felfigyeltem rá, milyen angyalian tud karosszékben aludni. Hercsel Adél sajtófőnök piros rózsával a hajában, hoppá, azért ezt kölcsönadhaná Carmennek. Egyébként végre van Adél-szobánk, mert a hálót Pomázi Adéllal osztja meg. Hány évet kellett várnia erre a konstellációra a magyar irodalomnak! Németh Gábor jegyzetel, ezúttal a szexi piros tornacipő helyett strandpapucsot visel. Valaki azt mondta nekem, hogy ideje lenne kifaragni a márványszobrát. Zilahi Annának még mindig ki van borotválva a haja a bal halántékán, de már egészen megbarátkoztam a látvánnyal. A közönség soraiban B. A. (Benedek Anna) és B. Á. (Berta Ádám), a JAK-füzetek szerkesztői.

Estefelé felcaplatok az elnöki szobába, és kiülök a teraszra. Megnézlek benneteket felülről, végre. Aki rögtön megpillant, az Lázár Bence András, látom a szemén, hogy tudja, én vagyok, meg mondta is vagy százszor. Gaborják Ádám és Payer Imre beszélgetnek bal szélen elmélyülten, Kéri Piroska szemlélődik, Horváth Annamari és Boldog Zoli jobb szélén romantikáznak. Fábián Emese és Jónás Tamás kontrasztja villan fel, és Kollár Árpi FISZ elnök a frissen-kisfiúsan levágott hajával.

A szobában Herczeg Ákos fekszik keresztben a duplaágyon és dolgozik. Szegény. Leülök mellé, mint az óvónéni a hároméves ágyára, mikor meg akarja nyugtatni, és ked-ve-sen elbeszélgetek vele. Viszont a szakdolgozatát az intimitásból írja, vigyázzatok vele!

A teraszon Nagy Gabi eddig nagyon hiányzó nevetése csendül fel. Elönt az otthonosságnál is melegebb érzés, mintha a gyermekkori ház illatát éreznéd meg tőle térben és időben távol.

A buli végre buli! Mert Peer Krisztián a DJ. Az utolsó előtti éjszakára összesimult a csapat. A teraszon nevetés és vibráló esélylatolgatás folyik: elnök- és sorozatszerkesztő párosokra lehet fogadni. Hatuk kampánya itt az írók Kaliforniájában (kösz a bon mot-t Szegő kolléga) bármennyire szájbarágós is a szó, példaértékű. Ha vége lesz, innen folytassátok.

A táncparkett ördöge azonban még mindig én vagyok. Néha levegőt kell venni, így futok össze a könyvtár és a terasz két kultikus tere között az ajtóban Balogh Endrével. Eljött az ideje megmondani neki, tudtam, jó elnök lesz, de azt még én sem, hogy ennyire.

Keresztesi Jóska alapötletét a jövő évi DJ szcéna megszervezéséről és a koncertezés lehetőségéről még eladjuk Krusovszkynak. A lényeg annyi, hogy a DJ személyét ugyanolyan komolyan kell venni, mint minden mást. Fel kell kérni öt embert, aki szívesen keverné a zenét, beleírni a programba, és az onnantól olyan legyen, mintha felolvasna: egy költőhöz se mégy oda, hogy ezt olvasd inkább, ne azt. A szombat esti koncertet pedig egyszerűen tüntetésként jelentenénk be a rendőrségen. Tüntetés a csendes és nyugodt Szigligetért.

Amikor – először a héten nem utolsóként – elhagyom a teraszt, már tudom, hogy mindjárt vége. Hogy mindjárt kezdődik a posztszigliget-trauma kegyetlen hete. De ajándéknak még megérkezik Tolvaj Zoli.

Honnan lehetett volna tudni, hogy én írom a naplót? Onnan, hogy mindössze kétszer ültem a cukrászdában...

A titkos naplóírás fájó hiánya, hogy nem írhatom meg, mi történt velem valójában Szigligeten.

P. S. Hartay Csaba hozott néhány liter pálinkát. A büfében lehet kérni belőle. A mi mezőgazdász költőnk ajándéka nektek. Szerintem legközelebb induljon az elnökválasztáson. A JAK-ot meg átkereszteljük JAT-nak: József Attila Termelőszövetkezetnek.

Forrás: József Attila Kör