A szépirodalom fordításának művészetéről Zeltner Ernőt kérdeztük. A fordító, író, szerkesztő jelenleg Tirolból népszerűsíti a magyar irodalmat. Német nyelvre fordította Márai Sándor, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szerb Antal, Závada Pál, Vámos Miklós, Tóth Krisztina műveit. 2010-ben Pro Cultura Hungarica díjat kapott. A PLURALICA írása.

Úgy vélem, általános probléma, hogy a „közvetítővel” kevésbé törődnek. Hogyan látja ezt, valóban általános ez az elhanyagolás/elhanyagoltság?

Mindent felülmúló fontosságú persze a szerző, a fordító csak közvetítő, de nagy felelősséggel járó munkát végez! Jó, kiváló fordítással külföldön egy művet, egy szerzőt ismertté, jelentőssé tehet, de rossz fordítással el is ronthatja végleg, vagy hosszabb időre egy író külföldi karrierjét. És mégis, a recenziókban a fordítókat csak abban az esetben említik meg, ha valamit kifogásolnak a munkájával kapcsolatban. Ha valaki tiltakozik ez ellen az ignorálás ellen, vagy egyszerűen csak rákérdez, hogy legalább egy mondatban miért is nem említik meg a fordítót, azt a választ kapja, hogy a jó fordító észrevehetetlen, így a (nyelvi) közvetítő jelenlétének nem kellene érzékelhetőnek lennie. A fordító elhanyagolását tehát nyilvánvalóan pozitív kritikaként kellene értelmezni.

Meséljen, kérem arról, mikor és hogyan született meg Önben az elhatározás, hogy fordítani szeretne!

Ezt a kérdést többször is feltették már nekem és attól tartok, minden alkalommal más választ adtam. A hogyan és a mikor kérdésre nehéz válaszolnom, hiszen részemről ez nem elhatározás volt.
    Elég hamar adódott lehetőségem arra, hogy a kétnyelvűségemmel tolmácsként pénzt keressek, legelőször azt hiszem 1956-ban, amikor még csak egy hetet töltöttem Ausztriában. Akkor eszméltem rá, hogy esetleg fordításból is meg lehetne élni. Természetesen irodalmi tanulmányaim Bécsben illetve Budapesten is nagy lökést adtak ahhoz, hogy fordítani merjek, vagy hogy később műfordító legyek. Az egyetem után azonban fontosabb dolgok érdekeltek: a család, a kenyérkereset és a munka.

Mi volt az első publikált fordítása?

Az első „műfordításaim“ tulajdonképpen élőszóban történtek, elsősorban a három gyerekemnek olvastam és fordítottam egy gyönyörűen illusztrált gyermekkönyveket a Magyarországon töltött karácsonyok illetve húsvétok alkalmával. Móricz-elbeszéléseket is tolmácsoltam, elsősorban a feleségemnek. Persze az első publikált fordításaimról kérdezett, ezek Németh László Husz János és Galilei drámái voltak, amik 1965-ben a stuttgarti Steingrüben Verlag-nál jelentek meg, majd két évvel később egy nagy kedvencemet, Benedek István Aranyketrecét fordíthattam le.
    Ezután és eközben is különböző szakkönyv-kiadóknál dolgoztam, mint (fő)szerkesztő, mellette pedig kedvtelésből, a szépirodalom buzgó olvasójaként gyakran fordítottam, ám hamar bebizonyosodott, hogy a műfordítás nem kimondottan hétvégi hobbinak való. Így 30 év szünet következett. Teljesen elszakadni azonban sosem tudtam a magyar irodalomtól, hiszen különböző kiadók gyakran kértek tőlem lektori véleményezést egy-egy nagyra becsült „otthoni” újdonságról.

30 év után mégis visszatért a műfordításhoz. Mi hozta meg újra a kedvet, a lendületet?

1999-ben, a Frankfurti Könyvvásáron a müncheni Piper Verlag standjánál lapoztam bele Márai A Gyertyák csonkig égnek című regényének német kiadásában, nem is sejtve, hogy Die Glut cím alatt milyen fantasztikus sikereket fog elérni. Pedig a kötettel valóságos Márai-láz tört ki a német nyelvterületeken.
    Márai 100. születésnapja alkalmából a Piper Verlag szeretett volna megjelentetni valami különlegeset, így javasoltam nekik egy, az Ég és föld epigramma-gyűjteményből összeválogatott könyvecskét, amit akkor már tiroli szabadúszó nyugdíjasként az író életrajzával is kiegészítettem. 2001-ben jóval terjedelmesebb Márai-biográfiát írtam, ami a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából gazdagon illusztrálva tudott megjelenni; azóta egyébként már több nyelvre is lefordították. Ezután kezdem el még mélyebben foglalkozni Máraival, s így lettem a Márai-fordítók egyike.

Ebben az évben két kötet is a kezembe került, amelyek az Ön nevéhez kapcsolódnak. Az egyik Tóth Krisztina Vonalkódja, a másik pedig a DTV és az Ön gondozásában megjelent Ich liebte eine schöne Frau című gyűjteményes kötet, amely Krúdy Gyula, Szép Ernő valamint Szerb Antal „miniatúráit”, esszéit, glosszáit tartalmazza. Melyik „korszak” szerzőit fordítja szívesebben?

Ugyan közelebb áll hozzám a két világháború közti irodalom, természetesen örömmel fordítok fiatal, kortárs írókat is. Rakovszky Zsuzsával, Vámos Miklóssal és Závada Pállal volt szerencsém megismerkedni, így a fordítás során konzultálni is tudtunk.

A kortárs magyar irodalomban abszolút uralkodó műfajjá vált a regény. Idei választásaiból azonban úgy tűnik, mintha ez nem feltétlenül lenne igaz a német könyvpiacra…

De, ez sajnos jellemző itt is. A líra szinte eladhatatlan, a novella már inkább, a biztos befutók azonban azok a szerzők, akik már regényíróként is megmutatták magukat. Gondolhatja, hogy nem könnyű egy kevésbé ismert magyar szerző elbeszélés-gyűjteményének kiadására ösztökélni a német kiadókat. És igen, a kiadók valamint a könyvesboltok itt is mindig azzal érvelnek, hogy a regény könnyebben eladható, mint a novelláskötetek. De az Ich liebte eine schöne Frau című gyűjtemény az ellenkezőjét bizonyítja, bár az is igaz, hogy Krúdy Gyula, Szerb Antal és Szép Ernő neve már ismert a német könyvpiacon.

A Vonalkódra – amely idén jelent meg Strichcode címmel a Berlin Verlag gondozásában, Nádas Péter utószavával – hogyan talált rá?

Tóth Krisztina Vonalkód című kötetét Sopronban, egy könyvesboltban láttuk meg feleségemmel, rögtön meg is vásároltam, hiszen meglepett, hogy a híres költőnő prózát is ír. A könyv megtetszett, így javasoltam a kiadónak, amik végül engem bízott meg a fordításával. Az új kötetet, a Pixelt nemrég olvastam, nagyon élveztem, így annak fordítását is javasolni fogom.
    Hasonlóan jártam egyébként Rakovszky Zsuzsával is, hiszen őt is elismert költőnőként tartottam számon. Vele kapcsolatban biztosan pozitívan befolyásolt az is, hogy az első prózakötete, A kígyó árnyéka Sopronban, a szülővárosomban játszódik.

 

Hevesi Judit interjúja Zeltner Ernővel itt folytatódik.