Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent című könyvének bemutatója
Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent című új elbeszéléskötetét október 7-én, kedden 18 órai kezdettel mutatjuk be a Műcsarnokban (Budapest XIV. Dózsa György út 37.). Krasznahorkai László, Dukay Barnabás zeneszerző, Szelecz Alfréd színész, Rikkers Attila színész, Stefkó Mihály hegedűművész

A könyvről:

„…rögtön tudta, ahogy rájuk nézett, hogy ezek az angyalok igaziak.”

A Sátántangó szerzőjének legújabb kötete!

Elbeszélések

Susan Sonntag „az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak.

E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága.
De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében – a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen.
Egy hatalmas fehér madár, egy épület, egy rom, egy ikon.

Akár hétköznapi emberek, akár művészek kerülnek kapcsolatba velük – mintha Seiobo istennő kertjébe lépnének be, ahol a barackfák csak minden ezredik évben teremnek gyümölcsöt, de aki eszik abból a gyümölcsből, az örök életet nyeri el.
A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból, a részletek egyre árnyaltabb, megvesztegethetetlenül elszánt kibontásából áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végletes drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.

Terjedelem: 432 oldal
Ára: 3290 Ft

Megvásárolom

Egy nehéz év krónikája
Az 1986-os év eseményei egy író naplójából. Sűrű év volt ez, nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott - a 30. évforduló...
Séta egy évszázadon át: regény naplóval
A 2020-as években a középkorú író elindul a Stefánián. Sétáján száz év történeteit idézi fel. Időseket, fiatalokat, professzorokat, ügyvédeket, a hatalom szolgáit és áldozatait. Álmodik...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Boldog-szomorú dalok
A középkorúságnak nincs története - nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ