Závada Pál - Milota
Megjelenés ideje: 2002
ISBN: 9789631422795
ISBN 10: 9631422798
708 oldal
Méret: 140 x 15
Ára: 3490 Ft
E-könyvben is
Milota
Závada Pál regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és a máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erka megpróbál a maga zsákutcába jutott életében eligazodni. A Milota különleges családregény: A két elbeszélő hol ugyanarra az élményre közelít, hol évszázadokra eltávolodik egymástól - míg mézevők és morfinisták, tótok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, szeretők és házastársak, barátok és ellenségek, apák és fiúk sorsa egyetlen füzérré fonódik. A mesélők pedig úgy válaszolják meg egymás emlékezéseit, hogy szavaik az 1997-es Pünkösdöt keringik körül. Eközben kipattannak a mézelő akácfürtök, és kibontják majd szirmukat a mákvirágok.
1954-ben született Tótkomlóson. Első könyve, a Kulákprés című szociográfia 1986-ban jelent meg, novelláskötete, a Mielőtt elsötétül 1996-ban. Egy évvel ezután adta ki a Magvető Jadviga párnája című nagyregényét, amely azóta is az egyik legnagyobb könyvsiker Magyarországon.
,,Örüljetek!" - időnként így fejezi be főzős-evős történeteit és receptjeit Dragomán György. Évek óta olvassuk ezeket a személyes beszámolókat, és aztán indulunk a konyhába, hogy mi...
A szerelem és a halál könyve
Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ