Szépelgő irodalmiasságnak még halvány árnya sem vetülhet erre a könyvre: olyan csupasz a szöveg, hogy hozzá képest Lanzarote vulkáni tája maga a lélegző-folyondáros dzsungel. SEBESTYÉN RITA KRITIKÁJA.
Márpedig Lanzarote-ba vagyunk kénytelenek tartani, az eseménytelen, alsó középkategóriás, partra vetett csónakokat és kissé depresszív bennszülötteket ígérő spanyol kis szigetre, az ezredfordulón, Michel Houellebecq-kel, akiről e cikk terjedelmét meghaladóan annyi antihős és anti-irodalmár kritika és fáma kering, hogy az a legkevesebb, ha a látószöge miatt követjük őt a kietlen nyaralóhelyre, ahol nyugati turisták próbálnak meg úgy tenni – de hogy is?

A kisregény Franciaországban 2000-ben jelent meg, és éppen az ezredfordulón is játszódik, ráadásul több témát felvet, ami a szerző későbbi prózájának sajátja lesz: a szexturizmustól az elszektásodásig és a fogyasztói társadalom élményfosztottságáig. A Lanzarote magyarul most jelenik meg először, a Magvetőnél, Tótfalusi Ágnes fordításában, miközben idén ugyanez a kiadó újra nyomja az Elemi részecskéket, A csúcsont és az Egy sziget lehetőségét. Houellebecq az idei Könyvfesztivál vendége, nyilván ezért is a kiadói buzgalom, de van ebben a gesztusban valami, a jelenség-szerűt letapogató okos csáp is: a szerző minden különösségével együtt kerül reflektorfénybe.

Tovább a teljes cikkhez!

Sebestyén Rita

Forrás: Revizor Online (2013.04.18.)