"Olyan nyelven szólal meg, amelyen nem szabad, de kell beszélni." Takács Zsuzsa Tiltott nyelv című verseskötetéről Magyar Vivien írt kritikát.

Takács Zsuzsa, Kossuth-díjas írónk – szándékosan nem nevezem írónőnek, költőnek vagy költőnőnek, hiszen magát következetesen íróként határozza meg – Tiltott nyelv című verseskötetével jelentkezik az idei könyvhéten. Első könyve, az 1970-ben megjelent Némajáték óta életműve immár a tizenötödik kötettel lett gazdagabb. Nem pusztán hangzatossága miatt használom ezt a szófordulatot: valóban gazdagabb lett, kerekebb, teljesebb és változatosabb, mindemellett megtartva az író egyéni hangját.

Takács Zsuzsa verseinek legnagyobb különlegessége, hogy könnyed, szabad verselése elégikus hangvételével súlyos témákat hordoz. Kifinomult, ritmikailag hibátlan, mondhatni gyengéd sorai kontrasztban állnak a sokszor könyörtelen mondanivalóval. A kötetlen forma szabadsága sohasem üt vissza: az írónak a lehető legbiztosabb fogása van a versszakokon és a sorokon, és a ritmus pontossága már a „prózavers” elnevezést sem engedi meg. A Tiltott nyelv minden darabja vitathatatlanul jó vers.

A versek kötetbe válogatása és elrendezése is figyelemre méltó. A könyv négy ciklust tartalmaz, amelyek az Emlékezésgyakorlat, a Mesterek, A gyász előérzete és az India címeket viselik. E címek és az általuk jelölt fejezetek az író több fókuszponttal bíró érzékenységéről tanúskodnak. Ez az érzékenység Takács Zsuzsánál egy pillanatig sem jelent naiv, „női” szentimentalizmust, jelent azonban nyitottságot, empátiát, és legfőbbképpen igazságérzetet.

(..)

Tovább a teljes kritikához!

Magyar Vivien

Forrás: Librarius (2013.06.14.)