Erdős Virágot a meglepetések írójának tartják – ezzel maximálisan egyetértek én is. Már láttunk arra példát, hogy valaki lírát és prózát is tud írni, de ez a pályafutás mégis kiemelkedik a hazai sémából, lehetetlen beskatulyázni. Szinte évente jelentkezik egy-egy újabb kötettel, amely lehet novella, gyermekvers vagy dráma is, ami azonban közös minden írásában, az az érzékenység a külvilágra, a játékosság, megspékelve a meghökkentés képességével.

2007-ben, a Magvető Novellárium sorozatban látott napvilágot az Eurüdiké, melyben a humoré és a fikcióé a főszerep. A mitológia, a túlvilág és a vallás megdöbbentő, új köntöst kapnak, teljesen a mai, illetve néhol jövőbeli díszletek között játszódnak a furcsábbnál furcsább események. Minden történetet ismerős – de egy új nézőpontból és néhány izgalmas elem bevetésével Erdős Virág kihúzza a talajt az olvasó lába alól, és az ingoványos talajon nincsenek többé kapaszkodók, egyszerűen elsodornak a novellák. Találkozhatunk Orpheusszal, aki elmenekül Eurüdikétől, Máriával, aki a Megváltó helyett világra hoz egy kiskutyát, Salamon királlyal, Noéval vagy őrangyalokkal. A novellák azt az érzetet keltik, hogy egy másik szférába és idősíkba pillanthatunk be, amit talán nem is lenne jogunk meglesni. De ha már megláttuk, észrevehetjük emberi, gyarló oldalát a szereplőknek, ezáltal a mitológiai varázsuk eltűnik, hétköznapivá válnak. A több ezer éves mítoszokról az író lefújja a port, és a retrohangulatot árasztó elemeket modern élettérbe helyezi. Ez a kettősség, valamint a hipertextusok játéka teszi letehetetlenné a könyvet.

Bevallom, nekem furcsa a címválasztás, szerintem nem tükrözi teljes mértékben a kötet belső világát. A keretes szerkezet valamelyest indokolja a döntést: Eurüdiké két műfajban, prózában és lírában is felbukkan. Először a hullaházban, ahol Orpheusz, mikor meglátja a feleségét, tévedésre hivatkozva otthagyja, majd a kötet végén egy sodró lendületű versben. A záró sor erős kép, a női szerep toposzával, a várakozással és a lemondással: „nem jön értem senki se”. Kétféle nézőpont, a hiába való várakozás és a menekülés ütközik meg, előrevetítve a mitológiai újraértelmezés lehetőségét. A záró vershez egy kép is tartozik: Női medence a Rácfürdőben, 1900 körül, mely korhű hangulatot teremt, ezzel is erősítve az idősíkok áthallását.

A teljes cikk itt olvasható»

Forrás: Aschenbrenner Eti, Ekultura.hu, 2013. június 29.