„...a röhögés, az olyan komolytalan kritika, ami megkönnyíti ugyan a karriert, viszont semmivé higítja a létezést” (Vadnai Bébi, 256. o.) – [Böszörményi Gyula könyvkritikája]

Olyan ez a kötet, mint egy ogre. Réteges, igen, több idő- és lelki síkon mozgó. De nem csak emiatt, hanem mert egyszerre randa, nyomasztó, szürkeárnyalatos és mégis kedves, szerethető, szivárványosan család- és korregényes is. Bereményi Géza új kötetéről pöntyögök itt, abszolút vegyes, bár javarészt pozitív érzelmekkel.

Vadnai Bébi olyan nő, akit csak gyűlölni lehet, mégis – a történetben – szinte mindenki szereti, sőt, rajong érte. Ez eleinte csak bosszantó, végül már dühítő is. Dobrovics Péter, a 20-as éveiben járó írópalánta, akit a 70-es évek elején ismerünk meg, ő viszont olyan...

Olyan semmilyen. Igazi megfigyelő. Ha úgy is tűnik, hogy épp beleavatkozik élete szereplőinek sorsába, valójában sosem teszi. Mikor nagyon akarja, akkor sem, mert végül valahogy mindig semleges marad. Egyszerűen nincs, nem tud hatással lenni a környezetére – „csak” megírja azt.

Na jó, ez így túl „lila”, igaz? Akkor nyúljunk hozzá másként, elvégre kedvet szeretnék csinálni a regényhez!

A Vadnai Bébit én bizony szerettem. Nem a nőt – a regényt! Szerettem olvasni első sorától az utolsó fejezet elejéig. Aztán már nem, mert szerintem „túl elszállt”, miként azt egykoron Cseh Tamás megénekelte. Igen, a vége hirtelen átcsap posztmodernbe, neoavantgardba, vagy mibe – őrültté válik, mint az egész történet, csak másként.

Nem, így sem jó, érzem én! Akkor hát...

A Vadnai Bébi annak (is) jó regény, aki szívesen beszippantaná a 70-es évek Budapestjének „szűrt levegőjét”. Látjuk, érezzük, tapintjuk, milyen lehetett akkor az olyanoknak, akik gondolkodni tudtak és akartak volna, ha szabad. Dobrovics kezdő író, aki így vall saját helyéről a létben (szabadon idézve): „Publikálni? Ezeknek? Soha! Ha visszadobják egy novelládat, ha betiltanak, az a dicsőség!” Aztán persze publikál. Megalkuszik? Vagy csupán hagyja magát meggyőzni a Nagy Kiadó fáradt és keserű szerkesztője által, aki ekként súg a fiatal alkotók fülébe: „ti csak írjatok, publikáljatok, mert ezzel talán rendbehozhatjátok azt, amit mi elrontottunk”?

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Böszörményi Gyula, Librarius.hu, 2013. december 14.