Részt vesz, véleményt formál, műhelymunkát tart. Hexametereket szaval tizenévesekkel, kutatja a szamizdat-irodalmat, kritikákat ír, és idén jelent meg Garázsmenet című, első kötete. „A vers a legfontosabb”: Fehér Renátóval beszélgettünk.

Kik voltak azok a személyek – írók, költők, művészek –, akik különösen hatottak rád?

Mondok most egyetlen nevet, akit én és amennyire tudom, mindenki más is ritkán emleget: Kálnoky László. Egy igen nagy költő.

Az első kötetedben lírai szövegeket olvashatunk. Kipróbáltad már magad más műnemekben is? Mennyire vagy irodalmi kalandozó?

Mivel kritikát közel annyit írtam az elmúlt években, mint verset, így a kalandozásnak nálam mindig az olvasás az előfeltétele. Ha esszét próbálok írni, annak is valami erős olvasmányélmény áll a hátterében. Vannak meghatározhatatlan műfajú, jegyzet-, publicisztika-, naplószagú szövegeim is. De a szépirodalom mellett legalább ugyanennyi történelmi és politikai szöveget is olvasok. Ez persze indokolt is, hiszen a szamizdattal és a ká-európai rendszerváltások előtörténetével foglalkozom.

Megint másfajta tréninget jelent a Magyar Narancs Minimum 11-es sorozata, ahol kidolgozott taktika alapján szemlézem, listázom sokakkal együtt a frissen megjelent magyar irodalom mellett a világirodalmat is. Ez elég intenzív, nem hagy lazítani, kiengedni, túlzottan belterjessé válni. Amúgy gyakran merülök el egyes életművekben, sokszor nem is látok ki belőlük, szinte mániákus olvasó leszek. Azt veszem észre, hogy a klasszikusokra jut a legkevesebb idő, pedig jó lenne újraolvasni a Nyomorultakat, az Odüsszeiát meg a Fekete kolostort.

Garázsmenet című köteted viszonylag sok időt váratott magára, hiszen már évek óta publikálod verseid. Megfontolt költő vagy, aki sokat csiszolgatja szövegeit?

„Nem életmennyiségben, hanem életminőségben kell gondolkodni” – ezt Petritől lopom. Ez igaz a versre is. Régen azt hittem, a sok befektetett idő garantálja a minőséget, de most már úgy sejtem, a kettő között nincs összefüggés. Van meló, amit nem lehet megspórolni, a szorgalom nélkülözhetetlen, de ez sokkal kevésbé az időtartam függvénye.
A Garázsmenet pedig azért késett, mert a korábbi próbamodellek csak döcögtek és lefulladtak: ki kellett várni a biztonságosan működő egészt.

A kötet verseiben fontos szerepet kap ’89, az apa, a szerelem, a haza és a család.
E verstémák miatt talán sokan közéleti költőnek is tarthatnak. Te mit gondolsz erről?

Felkérésre írok most verset az első világháborúról, Przemyśl ostromáról, harcolt ott az üknagyapám. A ELTE második világháborús emlékmű projektjébe is költőként kapcsolódtam be. Ezek közéleti ügyek? A slammerek közéleti költők? Erdős Virág slammernek is jobb lenne-e, mint a nagy átlag? Parti Nagy Lajos közíró vagy közéleti költő? Vagy Szálinger a par excellence közéleti költő?

Szerintem nem a címkékkel kell foglalkozni. Mondhat a Költő mindenfélét interjúkban, esteken arról, hogy miként definiálja magát és a mondandóját: dumálhat szenvedélyesen és összeszedetten rendszerváltásról, családról, emlékezetről, identitásról, fontos dolgokról a versei kapcsán. De el kell olvasni a kötetét, a versekből úgyis kiderül, hogy az azt létrehozó személy önazonos-e, vagy ravasz pozőr csupán. Ha a versek működnek, úgy érdemes, érdekes az önelemzés, amit a saját munkájáról ad. Ha nem, akkor az egész úgyis túlbiztosító szófosás. Persze, mikor nem írok verset is vagyok és a versen kívül is van életem, de. A vers a legfontosabb. Ott kell a legpontosabbnak lenni. Úgyhogy végül is a Garázsmenet záróverse a válaszom.

A kötetbemutatódon beszéltél arról, hogy egy irodalmat népszerűsítő, középiskolásoknak szóló színházi előadásban te voltál a meghívott költő vendég. Miért tartod fontosnak, hogy a kortárs irodalom „házhoz menjen”?

Szerintem a kortárs irodalom résztvevőinek ez ugyanolyan fontos, mint a középiskolás diákoknak. A Balatoni Íróhéten, az általad említett Nézőművészeti-féle, Scherer Péter rendezte, Katona László és Kovács Krisztián által játszott Ady/Petőfi-előadás keretében, legutóbb pedig Messzehangzó Alapítvány táborában kerültem ilyen helyzetbe. Utóbbi esetben ráadásul általános iskolásoknak kellett beszélnem költészetről és a Garázsmenetről. Más szókincset, más megközelítést kell találni ezekben a közegekben. Szerintem a Nagyszerű Költőnek kell teljesítenie, nem a hallgatóságának. A Nagyszerű Költő nem a pedagógus, tehát ne várjon el semmit, viszont nyújtson annyit, mint egy pedagógus. A Nagyszerű Költőnek vissza kell venni az egóból, úgy kell megosztania hitelesen, lelkesen a vesszőparipáit, hogy az rajta kívül másokat is érdekeljen. 13 éveseknek nem beszélhetek ugyanúgy szamizdatról, tranzitológiáról és emlékezetpolitikáról meg a Petriről, mint azt egy szakmai, egyetemi közegben teszem. Ha mégis, az kudarc. És egyáltalán nem leegyszerűsítésről van szó, sőt.