Lakatos István második regénye a fülszövegbeli állítás ellenére sem gyermekkönyv. Ahogy a szerző az Óraverzumot és az azt körülölelő világot ábrázolja, az feledhetetlen társadalomkritika, amely saját univerzumunkat képezi le, kidolgozott történelemmel, hagyományokkal, világképpel, és mikroszkopikus jellemrajzokkal. Az ebben a különös fantasztikumban hemzsegő obszcén kifejezések és horrorjelenetek azonban jelentőségük ellenére sem lehetnek jó hatással a gyermeki pszichére. Az Év Gyermekkönyve-díjat nyert Dobozváros szerzőjének legújabb regénye voltaképpen az intellektuális felnőtteket szólítja meg.

A Fellegvárban kitömött nyakorjánok között bolyongó Mirkó ereiben királyi vér csordogál. A világot egykor veszélyeztető Bogumil uralkodó unokája és a jelenlegi Pongrác király félárva gyermeke ő, akit édesapja látni sem akar, mert elhunyt feleségére, Lénára emlékezteti. Mirkó egyedül a gyermeklelkű Szaffi nénjére, a kezdetben ridegnek tűnő komornyikra és a titokzatos Ludvik bácsira támaszkodhat. A regény tétje látszólag a Holdra utazás és ezzel egy időben a világ megmentése, de voltaképpen Mirkó felnőtté válását és vívódásait követhetjük nyomon. Habár a történetvezetés egyszerű, a sokrétűen kidolgozott hagyományok, a térben és időben aprólékosan felvázolt képzeletbeli világ, valamint a képzeletbeli lényektől, nevektől nyüzsgő sorok teszik izgalmassá és elgondolkodtatóvá Lakatos István regényét. Ebben a tudatosan felépített dimenzióban segít eligazodni az Óraverzumot ábrázoló borító és az azt körülvevő világegyetem térképe az első oldalon.

A gépies világ sok szempontból tekinthető univerzumunk leképezésének. A regény  alcíme (Tisztítótűz), a Jelenések könyvéből vett mottó és a Világgép mint istenség titokzatossága a világ keresztény nézőpont szerinti állapotát idézi. Létezik a könyvben természetfölötti erő ugyanis, amely elrendezi a bolygókat, és fentről figyel. És léteznek olyanok, akik ebben különbözőképpen hisznek (Organikusok és Tengelyesek). A regény egyébként izgalmas nyelvezete is rájátszik a vallásos szemléletmódra. Erre hajaz a visszatérő „gépiek szerelmére” és a „gépiek úgy akarják” szófordulat, de a hagyományvilágban is tetten érhető ez az utalás. A temetési jelenetben ugyanis rozsdás csavart helyeznek el a hanton, amely arra emlékeztet, hogy porból vétettünk. A saját világunkkal párhuzamba állítható gépies kozmoszban ott rejlenek a horrorba illő szenvedések és kegyetlenségek is. A belét kívül hordó alak, Szaffi apja által korábban megsebzett arca, a testekbe forrasztott gépezetek, a láb nélküli felsőtestek, a szakállas asszonyság, Mirkó látomásának naturalisztikus részletezése az emberi történelem kegyetlenségeinek alternatívája lehet ebben a mesét és száraz valóságot keményen ötvöző regényben. A meseszerűség felé ível a történetek erőteljes abszurditása, az ok-okozati kapcsolatok álomszerű összefüggése, mint például a nyulak elszaporodásának jelenetében, ahol arra a nem mindennapi képre, hogy „ekkor a hatalmas jószág temérdek apró nyúllá robbant szét”, Szaffi természetes módon reagál: „Most megint nyúlpörköltet fogunk enni hónapokig.”

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gláser Diána, KortársOnline.hu, 2015. március 26.