Az ábécének e szerény eleme jóllehet semmiben sem különbözik többi betűtársától, egy könyv címeként, annak gerincén vagy fedőlapján azonban könnyedén magára vonzza az olvasó figyelmét. A maga egyszerűségével figyelemfelkeltő, gondolatébresztő, s rögtön maga után vonja a kérdést: kicsoda vagy micsoda ez a címbe emelt F?

Az író mindezzel kétségkívül a fordító, Fodor Zsuzsa dolgát sem könnyítette meg: ez az egy betű olyan asszociációkat kelthet a német olvasókban, amilyeneket a magyar olvasóban nem feltétlenül, így ők némiképp hátrányban vannak, már ami az interpretációt illeti. Az eredeti cím elvetése ennek ellenére szóba sem jöhetett: a történetben Arthur, az író regényének főszereplőjét hívják így, sőt ez az egy betű egy helyen a fátum jelölőjeként áll, mely fontos szerepet játszik Kehlmann művében. Ezzel együtt Fodor Zsuzsa igényes, dicséretes fordítást végzett, amit talán A szentek élete című fejezet példáz a legjobban.

A regényben egy család férfi tagjainak, az édesapának, Arthurnak és három fiának, Martinnak, Ericnek és Iwannnak a látszólag tündöklő, de mégis félresiklott életét, a társadalomban és a munka világában betöltött hamis szerepét ismerhetjük meg. Arthur íróként kontár, apaként és férjként nulla, orvos felesége tartja el a családot. Az írói karrier reményében egy hipnotizőr hatására elhagyja családját, ami végül meghozza gyümölcsét: Nevem Senki című regényével ismertté válik, könyvei sikerlistákon szerepelnek. Talán még nagyobb hangsúly van a három fiú életén, amellyel a regény hat nagyobb fejezetéből három (A szentek élete, A szépségről és az Üzlet) tüzetesebben is foglalkozik. A három rész egyetlen nap, 2008. augusztus 8-a eseményeit mutatja be a három fiú szemszögéből, részenként váltogatva őket az énelbeszélő szerepében. A bemutatást néha-néha visszaemlékezések retrospektív szövegei szakítják meg.

A szentek életének énelbeszélője, Martin, a hit ajándékát még el nem nyert katolikus pap, aki maga sem érti az általa terjesztette igét, s mindazt, amit ő maga nem ért a katolicizmussal kapcsolatban, misztériumnak titulálja. Kövér, kicsinyes figura: a lányoknál sosem volt szerencséje, eszik gyóntatás közben, és a Rubik kocka a legjobb barátja. Az egész regény talán legötletesebben megírt része ez, mely iróniával és humorral szemléli az egyházat és a vallást. Ennek kitűnő példája, ahogy Kehlmann a katolikus miserend szövegét intertextusként alapul véve ötvözi azt a közben misét celebráló Martinnak a hívekre reflektáló, nem egy helyen ironikus és kisszerű gondolataival.

Eric, az Üzlet narrátora sem jár közelebb az önkiteljesítéshez, miközben üzletemberként próbál eleget tenni gyerekkori fogadalmának. „Eric nagyon korán eldöntötte, hogy ő más lesz, mint az apja. Ő pénzt akar keresni, hogy komolyan vegyék, nem akart olyasvalaki lenni, akit titokban lesajnálnak.” (15.) Mindezt a fátumnak köszönhetően látszólag sikerül véghezvinnie, ám senki sem tudja, hogy ő maga a csőd szélén áll, a 2008-as krach következtében számításai nem jöttek be, és már ügyfeleinek a pénzét is elvesztette. Ezen felül kényszerképzetei és az üldözési mánia terhelik meg mindennapjait. A regényben tehát senki sem az, aminek látszik: mindenki szerepet játszik, innentől fogva hamis, vagyis németül „falsch” oldalát mutatja a társadalomnak – és máris új értelmezést nyer a történet címe.

Ez alól még Iwan, A szépségről énelbeszélője sem jelent kivételt, noha a helyzet mégis kicsit más. Iwan ugyanis nagy tehetséggel megáldott festő, akiről a világ mit sem tud. A regény világának egyik leghíresebb, rajongással körülvett festője, Eulenböck helyett készíti a képeket, majd rafinált módon értékesíti a hamisítványokat. Az olvasónak az az érzése támad, mintha Iwan nem tudná megfelelően kihasználni a sorstól kapott tehetségét. Jól látható, a könyv olyan kérdéseket boncolgat, mint hogy mit jelent középszerűnek lenni, képes-e beteljesíteni az ember a sors által rászabott feladatát, és mi történik, ha kudarcot vall – ahogy erre a fülszöveg is kitér. A történetnek ez a filozófiai mélységű, töprengésre hívó jellege Kehlmann munkájának véleményem szerint csupán egyik erőssége. Kehlmann humort és iróniát sem nélkülöző írói stílusa mellett az egyik legfontosabb jellemzője, hogy áthallásokkal, irodalmi utalásokkal eljegyzett regénye elsősorban a német nyelvű irodalom hagyományrendszerében gyökerezik, folyton előhívva és megmozgatva az olvasó korábbi irodalmi tapasztalatait. Egyetlen nap történéseit három különböző nézőpontból ismerhetjük meg – hasonló szerkesztési elv adja Christa Wolf Medea: Stimmen című regényének az esszenciáját is.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mikoly Zoltán, Kulter.hu, 2015. szept. 10.