A fiatal erdélyi író egy újabb elismeréssel gyarapodhat: a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra kapott jelölést. Ennek apropóján is kérdeztük.

Potozky László már nem kezdő író, három köteten van túl: Áradás (rövidprózák, Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2011); Nappá lett lámpafény (rövidprózák, Magvető Kiadó, Budapest, 2013); Éles (regény, Magvető Kiadó, Budapest, 2015). Egyre bővül az elnyert elismeréseinek a listája (a teljesség igénye nélkül: Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010 és 2014; Méhes György-debütdíj 2011; Barabási László-Ösztöndíj 2014; Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2015), a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj esélyeseinek frissen közzétett listáján is szerepel.

Többek között helyekről, kötődésről, küldetésről, a fiatalság irodalomhoz való viszonyulásáról, kolozsvári emlékekről és budapesti jelenről beszélgettünk.

Erdélyből indultál, Kolozsváron és Marosvásárhelyen voltál egyetemista, az első könyved is itt jelent meg. Ma mi a viszonyod Erdéllyel mint hely(szín) és mint irodalmi közeg?

- Erdély örökre fontos marad nekem, ott születtem, ott nőttem fel, ott élnek a szüleim és nagyszüleim, ott szívtam magamba egy csomó pótolhatatlan tapasztalatot. A málló vakolatú tömbházfalak, a kazánház-füsttel színezett alkonyatok, az esőben nyákossá ázott vonatállomások, a szanaszét rohadó gyártelepek – nekem ezek jelentik Erdélyt, ha már helyszínként kell róla beszélnem: szeretem ezt a komorságot. Az ottani irodalmi közegnek sokat köszönhetek, mai napig vannak ott barátaim és segítőim, akikkel bármikor szívesen leülök egy sör mellé.

Most Budapesten élsz. Ez a lakhelyváltás volt bármilyen hatással a munkádra?

- Itt fejeztem be az Éles szerkesztését, húzogatását, de nem mondhatni, hogy máshogy írnék prózát. A lakhelyváltásnak csak pozitív hozadékai vannak, otthon érzem magam Pesten, jó emberekkel lógok. És az ittlétnek az is hatalmas előnye, hogy könnyebben elérhető az ember, egyszerűbben találják meg például a szerkesztői melók. Azokra márpedig szükségem van, hisz szabadúszó vagyok, abból élek, amit kapok.

Már a korai munkáidat is nagy elismerés övezte. Rengeteg idő eltelt, mióta az első szövegedet publikáltad, több könyved is megjelent azóta. Hogyan látod belülről, mi a legmarkánsabb változás, amin átestél?

- Talán az, hogy saját hangra találtam. Ha van írói énem, akkor az úgy beszél, olyan szóhasználattal, fogalmazással, ahogy az Élesben olvasható. A pályám elején rengeteg papírízű szöveget gyártottam, amiket inkább fogalmazványnak, semmint prózának neveznék. Az Áradásban, az első novelláskötetemben, belátom, ilyen írások is bőven vannak. Nem tudom konkrétan megnevezni, milyen változásokon estem át az évek során, erre a feladatra egy bölcsész vagy kritikus talán alkalmasabb lenne, egyszerűen csak az van, hogy tisztábban érzem, mit akarok a lapon látni, és igyekszem azt minél jobban megközelíteni.

Egy interjúban említetted, hogy nagy teret engedtél a fantáziádnak gyerekkorodban, innen indult minden. Ma azonban a szövegeidben nem tűnik hangsúlyos elemnek a valóságtól való elrugaszkodás. Mennyi szerepet kap a fantázia az alkotófolyamat közben?

[...]

A válasz és a teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Gergely Borbála, http://multikult.transindex.ro, 2015. nov. 2.