Cserna-Szabó András regénye, a Sömmi. rövid, jól követhető történet, amelynek elolvasása csupán néhány órába telik. Mielőtt azonban végleg felhelyeznénk a kötetet könyvespolcunk valamely fokára, érdemes alaposabban is körbeforgatni, hátha találunk benne egyebet is egy jópofa betyársztorinál.

A klasszikus – Krúdynál, Móricznál is igen hangsúlyos – betyárromantika itt nem tolakszik az előtérbe, Rózsa Sándor dokumentumokból, regényekből és népdalokból, mendemondákból ismert alakját a Sömmi. egészen új megvilágításba helyezi. Ez persze nem azt jelenti, hogy Cserna-Szabó figyelmen kívül hagyja a betyárkirály alakjának irodalmi előfordulásait, hanem azt, hogy Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc és Tömörkény István Rózsa Sándor-történeteitől nagy mértékben elrugaszkodik.

A hasonló tárgyú irodalmi örökség számonkérése tehát éppoly félrevezető megközelítésmódnak tűnik, mint a történeti momentumok dokumentarista igényű azonosítása. A Sömmi. ugyanis nem a biografikus Rózsa Sándor életét mutatja be, hanem egy hangsúlyozottan fikciós betyártörténetet.

Ezt a jelleget erősíti a kerettörténet alkalmazása is: a Sömmi. cselekménye a vak koldusként tengődő Veszelka Imre monológjából bontakozik ki, így az olvasónak számolnia kell azzal, hogy bár Veszelka mint egykori szemtanú mindvégig magabiztos elbeszélőként lép fel, emlékezete mégsem lehet tévedhetetlen. (E tekintetben a Sömmi. halvány – és valószínűleg nem szándékolt – párhuzamot mutat Szilasi László regényével, A harmadik híddal, amelynek narrátora szintén szegedi hajléktalan, és szintén a kerettörténet elbeszélői módszerét példázza. Ez az egybeesés természetesen nem kifejezetten a Sömmi.-re vonatkoztatva lehet érdekes: inkább csak adalék az utóbbi idők szegedi tárgyú regényeihez.)

A Sömmi. cselekménye, azaz Veszelka monológja a regénybeli Rózsa Sándor születésének történetével kezdődik, ami a továbbiakra nézvést meghatározó szerepűnek bizonyul. Miközben a későbbi betyár anyja a kis Sándorral vajúdik, az apa, Rózsa András a pusztát kémleli. Ekkor érkezik a röszkei tanyára az Ördög, aki a születendő csecsemő lelkét magának követeli. Az apa dühében a kútba hajítja a sátánt, így akadályozva meg az egyezség létrejöttét. A felcseperedett, betyárrá lett Sándor később barátságot köt a termetes Veszelka Imrével, s előbb kettesben, majd egy kisebb bandával fosztogatnak a Dél-Alföldön.

Mindkettejük életét tragédiák árnyalják be: Veszelka Imre testvérbátyját egy esetlen lopássorozat végén a pandúrok főbe lőtték, Rózsa Sándornak pedig gyermekként végig kellett néznie anyja megbecstelenítését, meggyilkolását és öccse halálát. A tettest, Abrahám Pekárt Rózsa Sándor egész életében üldözi, s miután betyárserege élén szabadságharcos lesz, sikerül is kézre kerítenie és különösen véres módon megölnie.

Az ezt követő végkifejletnek, vagyis Rózsa Sándor halálának megértéséhez elengedhetetlen az Ördög szerepének tisztázása. Ő a történet fő mozgatórugója, s bár ő maga ritkán jelenik meg, a végül mégiscsak bekövetkező szerződéskötés után a főhős személyisége kifejezetten diabolikussá válik. Kétségkívül ez az ördögi átlényegülés a Sömmi. legizgalmasabb vonása, amit Cserna-Szabó ironikus eltúlzó technikája tesz igazán érdekessé, s aminek lényegi helyét az ördögi jelenségek számának és iszonyatának fokozása adja meg. A paktum létrejötte után Rózsa Sándort rémtettei olyan vonásokkal ruházzák fel, amelyek akár egy parodisztikus vámpírregény szereplőjére is ráillenének. Társai, a betyársereg tagjai pedig elborzadva észlelik vezérük tetteit, ahogyan az az egyik csata leírásánál is olvasható: „többen is döbbenten vettük észre, hogy a Sándor reá szokott a rácvér ivására, megcsapolta a holtat, a vért szépen a kulacsába engedte, és azt szopogatta bor helyett egész álló nap”. (169) Egy másik alkalommal Sándor az oláh pópa szívét fogyasztotta el, ami zsigeri undort keltett a betyárok körében. (179)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Tóth Anikó, Art7.hu, 2015. nov. 18.