Kocsmai beszélgetés Horváth László Imre íróval a Lett este és lett reggel című regényéről és új verseskötetéről, amely A hajó, ami nőket szállított címmel jelent meg a Magvető Könyvkiadónál.

*

A regényed koncepció a gonoszról és a jóról, azaz egyfajta sajátságos teológia?

Antiutópia, de csupán formailag antiutópia. Az alapötlet a jó és a gonosz – gyakorlatilag egy teológiai alapötlet. A humanitás alapja a krisztusi üzenet, az foglalkoztatott, hogy mi lenne az a szituáció, hogy ki tudják irtani a humanitást? Történelmi szituáció körvonalazódott, egy láger, a totális náci elnyomás. Fontos volt a regény megírása közben, hogy megfogalmazzam a saját Istenhitemet is, személyes katekizmus, egyben egy teológiai esszét is írtam. Az antiutópia csupán egy díszlet. Ha egy valamirevaló regényről beszélünk, akkor mindig van egy alapkérdés. Számomra a jó és rossz küzdelme, hogy snasszul fogalmazzak.

A gonosz megelevenítését feladatodnak tekintetted?

Nietzschéből, ha a nácik megnyerik a háborút kb. Jézust vagy Mohamedet teremtenek.  Esztétikailag azért gonosz a narrátor, mert a gonosz lenyűgöző. A jót rengetegszer megszólaltatták, a jó nem inflálódott csupán, mint ahogy Kertész írja a Kaddis-ban: a jó a megmagyarázhatatlan. A gonosz többnyire romantikus is a maga módján. Ebben a regényben óriási teret kap a gonosz, hogy működjön és a működése tökéletesedik. Mi lesz a gonosz jövője? Arme (a narrátor) is úgy látja, hogy az új Führernél az embertelenség abszolút kategória, Wojtyla pedig a normalitást képviseli és nem a mai kortárs hagymázas giccstengert.

Univerzálisan is működne a regény? Spanyolul, észtül vagy japánul?

A regényt nem a „magyar piacra” írtam, ez általános, „világirodalmi piacra” készült. Fenntartok annyi ambíciót a regényköltészettel kapcsolatban, amit Dürrenmatt is vallott – ő ugye svájci volt -, hogy a kis népeknek nem kell az a nagy nemzeti küldetéstudat, mint a németnek vagy a franciának, nekik az egész emberiségről kell írniuk, legalábbis lehetőségük van rá. Azt nem nagyon értem, amikor idős magyar írók nekilátnak családtörténetet írni, ami helyén van, de ebből már láttunk rengeteget. Rettenetesen megírva látom a huszadik századot, ott van Fejes Endre, Márai stb. Úgy éreztem, hogy amennyi ebben a regényben van, az pont elegendő. Sokan a terjengősség vádjával illetek az utolsó, moralizáló fejezettel kapcsolattal, de én a jövőben is arra fogok törekedni. Sikerült beleírnom ezt a Dosztojevszkij-szerű nagy beszélgetést Wojtylaval, számomra ez a csúcsa a regénynek.

Figyelmeztetés vagy a csupasz realitás? Van egyértelműen helyes olvasata?

Alapvetően teológia esszéregényt akartam, de persze amikor egy regényen dolgozom, többfenekű dologgal foglalkozom. Olvasható például modern Machiavelliként is, mert ez egy dolgozat arra is, hogy milyen a hatalom vagy miképp működik. A gonosz a hatalom. A hatalom logikája gonosz. Nem nagyon hiszem, hogy ez változni fog. Amióta van emberiség, azóta vajúdja, és működik a történelemben ez a pragmatista hatalomgyakorlás, szenvedjük ezeknek az alternatíváit. A modern demokrácia, a liberalizmus hisztériája valahol megérthető, de az is átfordult sovinizmusba. Ami elvileg azt hirdeti, hogy mindent szabad, mindenki egyforma, mégis mi és ők kategóriákban gondolkodik, a párbeszédet berekesztik.

Sztálinista vonalvezetéssel működne a regény?

Meg lehetne csinálni a kommunista verzióját. Az ázsiai hatalomnak is megvan a logikája (Gulág), de a nácizmusnak esszenciája Auschwitz. Sztálinnal az oroszok elvitték egy birodalmi logikába az egészet, de ott sose volt politikai kultúra, míg Németországban majdnem 0% volt az analfabetizmus és mégis barbárokká vedlettek. Az első világháborús veszteség, a sértettség ürügye nem elég, az ok és okozat függvényében megmagyarázhatatlan az egész őrület.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás:  Kormos Ferenc, BárkaOnline.hu, 2015. dec. 1.