Mit tesz az író, ha át akarja élni főhőse kalandjait? Ő maga is útra kel, hogy kiderítse, milyen, amikor csak magára és az emberek jóakaratára számíthat. Centauri új regényében, a Jákob botjában Jack London, a nagy vándor amerikai író fiatalkorát idézi. A vadon szava és a Fehér agyar szerzőjének születésnapján, január 12-én Centauri így ötezer forinttal a zsebében nekivágott Magyarországnak. Új könyvéről, kalandjairól, a segítőkészségről és a vándorlás szomorú aktualitásairól levélben kérdeztük az írót, aki továbbra is őrzi inkognitóját.

– Bejárta Magyarországot, egyebek között azért, hogy kiderítse, a közöny és bizalmatlanság uralkodik-e hazánkban, ahogy azt sokan gondolják. Reménytelen a helyzet, vagy valójában segítőkészek vagyunk mi, magyarok?
– Nem a néplélek érdekelt, s nem hiszem, hogy erről tudtam meg valamit. Mindössze azt akartam kideríteni, vannak-e még nyitott, segítőkész, végső soron szabad emberek. Volt erről egy vitám, az adta meg a végső lökést. Én amellett törtem pálcát, hogy mindenütt találni ilyen embereket. És bár erősen hittem az igazamban, a túra eredménye engem is meglepett. Voltaképp máig nem tértem magamhoz a pozitív sokkból. Sokan egészen hihetetlen vállalásokba mentek bele a Jack London-túra segítésének kedvéért. Már az országúton sokat töprengtem ezen. Gondoltam, ezt el lehet intézni azzal, hogy csak a speciális helyzetnek köszönhetően találkoztam ennyi segítőkész emberrel, de én erre azt mondom: ha ez kell hozzá, hozzunk létre egyre több és több ehhez hasonló helyzetet.

– A véletlenre bízta magát, az interneten szavazó olvasók jelölték ki az útját. Meddig ment el a kalandokban, volt olyan pont, amikor úgy gondolta, feladja?
– Volt, természetesen, de nem azért, mert olyan válságosra fordult a helyzet. Igaz, januárban, a legkeményebb hónapban mentem ki az országútra, mindössze 5000 forinttal a zsebemben húsz napra, és nem tudhattam, mi történik majd, de azért mégsem Szibériában csellengtem. Viszont húsz napig úton lenni, végig kiszolgáltatott helyzetben, mindennap útra kelni, minden este máshol aludni, így tenni meg kétezer kilométert, itthon is megviselheti az embert. Ezt már az indulás előtt is tudtam, szóval nem ért váratlanul egyik holtpont sem. Amikor minden porcikám azt kívánta már, hogy megálljak és hazamenjek, akkor is folytattam, voltaképp komolyabb gond nélkül.

John Griffith Chaney néven látta meg a napvilágot San Franciscóban 1876. január 12-én. Anyja zenetanárnő és spiritiszta, apja újságíró és vándorügyvéd, de leginkább csillagjós volt, aki a gyermekük születése után elhagyta a családot. Anyja új férje (akitől a London vezetéknevet kapta) hamar elhunyt, így Jack kamaszkorában családfenntartóvá vált. Iskolába nem járhatott, de a közeli könyvtárban elolvasott mindent, amit tudott. Dolgozott konzervgyárban és újságkihordóként, volt osztrigatolvaj és hajósinas. 19 évesen döntötte el, író lesz. Öt év múlva írta meg első regényét, A vadon szavát, ami hatalmas siker lett. Ez nem akadályozta azonban, hogy Alaszkába menjen aranyat ásni. Aranyat nem talált, de élményeit regényekbe öntötte. Mániákusan írt, elterjedt a hír, hogy könyveivel ő keresi a legtöbb pénzt a világon, és ő is szórja el azokat. Ez idő tájt ragadták magukkal az utópista-szocialista eszmék is. 1908-ban jelent meg legjobbnak ítélt műve, a Martin Eden, ami világhírűvé tette. Ekkor azonban kedélyállapota megváltozott és egészsége is megromlott. A társasági emberből magányos alkotó lett. Negyven évesen morfiumtúladagolásban halt meg.

Harcképesség és életerő

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Nehéz erre válaszolni. Sok nézőpontból vizsgálhatom ezt az utat, és ahány szemszög létezik, annyiféleképp tudnám meghatározni a legemlékezetesebb pillanatot. És veszélyes is, mert egy-egy kiemeléssel sok jó embert bánthatok meg, akik önzetlenül fogadtak, támogattak az úton. Innen is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy volt annyira nyitott és szabad, hogy részt vett ebben a vállalkozásban. De mivel most jelent meg a regényem, elsőnek az ugrik be, amikor számomra is hihetetlen módon a januári, jeges Balaton közepén találtam magam egy nem kis bajba jutott hajón. Erről is részletesen tudósítottam a Facebook-oldalamon.

– Jack Londont már előző könyvében is megidézte, Jákob botja című új műve pedig a kalandor író történetét beszéli el. Honnan ez a vonzalom?
– Pontosítanék: Jack London ifjúkori évein alapul, de ez nem egy Jack London-könyv. Inkább egy olyan ember története, aki keményen küzd önmagáért és önmagával is. A Jákob botja cím nemcsak egy tengerészeti eszközre utal, hanem a bibliai Jákobra is, aki harcba szállt akár az angyallal is, csak hogy boldog élete legyen. Ezt akarjuk mindannyian, igaz? Hogy boldog életünk legyen. De megragadni egy angyalt hányan merünk? A Jákob-történet más szempontból is abszurd, ha tetszik, félelmetes. Jákob arra kényszeríti az angyalt, hogy áldja meg. Áldásra kényszeríteni valakit? Lehetetlen. Az nem így működik. Mégis, Jákob és Jack képes erre. Kicsikarja a sorstól, jól-rosszul, hol tiszteletre méltó, hol kétes eszközökkel a boldogsághoz való jogot. Jack Londonban is ez a harcképesség és életerő a fontos nekem.

– Jégvágó című előző regényéről többen is úgy vélekedtek, mintha egy amerikai próza magyar fordítása lenne. Jack London is az angolszász irodalmi emlékezet része, kalandjait meg lehet honosítani a magyar prózában? Izgalmas lehet ez a közönségnek, ha nem ismerik a főhős valódi kalandjait?

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mno.hu, 2016. márc. 4.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 04.