Kollár-Klemencz László: Úgy vidékinek lenni, hogy közben városinak is (Könyves Blog)
(kiadvány: Miért távolodnak a dolgok?)
Egy punk, aki beszél az állatok nyelvén, definiálta Kollár-Klemencz Lászlót egy producer Londonban, ám Zafírt, a 12 éves shagya-arabot most hiába szólongatja, mozdulni sem hajlandó, míg gazdája bokáig nem süllyed a sárban. Előttünk a Bükkös patak, mögöttünk a Pilis, mellettünk Cumi, a szuperszociális szamár, aki kutyaként lohol a nyomunkban, nehogy lemaradjon valamiről. Főleg a füstről, amiért annyira rajong, hogy még a cigit is képes kivenni a gyanútlan dohányzó kezéből. Háttérben traktorzöld John Deer 1976-ból, ami egy télen száz bála takarmányt is megmozgat. A hat lóból általában két-három van kint egyszerre, mindet nem lehetne egyedül hagyni, mert együtt bátrabban indulnának neki a Pilisnek, sőt van köztük olyan, aki Cumival sem maradhat kettesben, mert hajlamos bárhová követni a rendíthetetlen szamarat. Elmentünk a Pilis kapujáig, hogy megnézzük, hogyan él a Kistehén gazdálkodó rockere, és egy komótosan csordogáló, piszkoskörmű Dunakanyar-novellába csöppentünk.
– meséli dömörkapui tanyáján Kollár-Klemencz, aki fotós feleségével Sárival, és egy rakás állattal együtt épp olyan messze él Budapesttől, hogy még azt mondhassa, bemegy a városba, és ne azt, hogy fel. Kollár egyszerre frontember és szólóelőadó, gyerekkönyvszerző (Felhős – Kistehén, Manó Könyvek, 2014) és novellista (Miért távolodnak a dolgok?, Magvető, 2015) városi és vidéki, bármelyiket is hagynánk ki a felsorolásból, azonnal megborulna az egyensúly. Hogy énjének épp melyik szelete kerül előtérbe, az attól függ, a tanya melyik részén beszélgetünk. Az állatok között előjön a gazdálkodó, aki képtelen a semmittevésre, és előbb megy ki a lovaihoz, mint hogy nekiállna írni, a százéves kőfalak között a művész, aki az írással megállítja az időt. A kettő állandó kölcsönhatásban van, és egymás nélkül már nem is működne. Mint ahogy a dalszöveg és a fikció sem, mert néha arra van szüksége, hogy közérthetőbben, felszínesebben beszéljen magáról, mintha egy vastag kartont szabdalna egy óriási ollóval, néha meg arra, hogy elkapja a legapróbb érzéseket is, amiket a dalszöveg keretei nem tennének lehetővé. Kollár-Klemencz március végén tölti be az ötvenet, az évfordulót egy A38-as nagykoncerttel ünnepli, ahol az összes eddigi zenekarával fellép majd. Bár a társadalom egy ötvenéves művésznél már életműről beszél, sőt nosztalgiázik, ő egyáltalán nem érzi, az idő súlyát.
Kullancs a betonkeverőben Kollár-Klemencz 40 éves kora körül vette az első lovát, néhány éve elvégezte az Állatorvosi Egyetem lovastanár szakát, azóta gyerekeknek tart lovasedzéseket. Most azt tervezi, hogy kibérel egy közei lovastanyát, mert a ház környékén nincs elég legelő az állatoknak, és az erdőben a lovagoltatás is nehezebben megoldható. A tanya a lovak mellett tyúkok, kutyák, rackajuhok és kecskék birodalma, utóbbiak tejéből sajt is készül, a ház mögött az emberről tudomást sem véve éledezik a vad Magyarország. Bár a szülei elsőgenerációs budapestiek voltak, Kollár-Klemencz nem akkor kezdett ismerkedni a vidéki élettel, amikor 15 évvel ezelőtt Szentendrére költözött. Gyerekkorában évzárótól évnyitóig minden nyarat Újhartyánban töltött a nagyszüleinél, erősen életrajzi ihletésű hőse, Toszka is ennek az időszaknak a hozadéka.
Kollár-Klemencznek annyira megtetszett Toszka figurája, hogy nemcsak a novelláskötetébe, de évekkel korábban egy animációs sorozat, a soha el nem készülő Nice to be here forgatókönyvébe is beleírta. Ő volt az egyik nagypapa, aki éjjelente, mikor már mindenki aludt, leereszkedett az ereszcsatornán, és három-négy társával együtt újraélte a gyerekkorát, reggelre leamortizálva ezzel a kisvárost. A tanyán töltött néhány óra alatt úgy tűnt, Kollár-Klemencz épp olyan, mint a két Toszka: szent őrült, aki úgy éli újra falusi gyerekkorát, hogy közben megvalósítja minden természetbe vágyó városi ember patakcsobogós-madárcsicsergős álmát. Csak ő nem ébred fel annál a jelenetnél, amikor ki kell ganajozni a lovakat. [...] 2016-03-14 16:40:17
|
|