Az én generációmban, de még inkább a nálam fiatalabb írók közül egyre többen próbálják áthágni vagy eleve átjárhatóként kezelni ezeket a korábban szinte átjárhatatlannak tetsző határokat. Egyre több fiatal magyar író van, aki a zsánerekből próbál meríteni, mégsem tisztán zsánerirodalmat ír, sci-fi és fantasy elemekből építkezik, de a végeredmény mégsem vegytiszta sci-fi, vagy fantasy. És szerintem ez is mind-mind irodalom.

Makai Máté: Hallottam olyan véleményeket, amik szerint a Holtverseny nem szépirodalom, így mintha a szépirodalom célja elsősorban a minél komolyabb esztétizálás volna. A könyved már eleve állásfoglalás ebben a kérdésben. De mégis, mi mellett teszed le a voksod, az irodalmi nyelv feltétlenül szép kell, hogy legyen, vagy jó, ha betölti a funkcióját, hiteles?

Totth Benedek: Szerintem ez a „szép” elég félrevezető a szépirodalom szóban, bár ebből a szempontból nem vizsgáltam meg a regényt. Nehéz a saját szövegeddel kapcsolatban állást foglalni. És azt sem tudom, fontos-e egyáltalán felcímkézni a könyveket. Nem hiszem, hogy létezik egy jól megfogalmazható kritériumrendszer, aminek, ha egy szöveg megfelel, akkor azt szépirodalomnak nevezhetjük. A Holtverseny zsánerelemekből is építkezik, de ez nem volt tudatos részemről, nem akartam thrillert vagy krimit írni. Nem is hiszem, hogy a könyv megfelel ezek közül bármelyiknek. Nem azért, mert annyira különleges, hanem mert így sikerült. De hogy szépirodalom-e vagy sem, azt nem tudom megmondani. Ki minek olvassa? El tudom fogadni, ha valaki szerint nem az. Nem tartom szerencsésnek a magasirodalom–zsánerirodalom felosztást, és talán egyre kevesebb jelentősége is van, azon kívül, hogy segíti a tájékozódást, ha az ember könyvesboltba megy. Bár ez sem mindig igaz. Találkoztam már James Ellroy regénnyel az ezoterikus könyvek között.

M.M.: Csakhogy ez a kérdés azért még mindig sokakban felmerül…

T.B.: Én rábízom mindenkire, hogy maga döntse el, hová sorolja a Holtversenyt. Ha minden áron szeretné beilleszteni valamilyen kategóriába, mert mondjuk megkönnyíti számára az értelmezést, vagy egyszerűen csak szeret ilyen rendszerben gondolkodni, akkor tegye. De erre szerencsére nincs ráhatásom. Viszont nem is akarom a védelmembe venni a könyvet, hogy márpedig ez szépirodalom. Megengedő vagyok ebben a kérdésben.

M.M.: Szimpatikus válasz. Emellett pedig úgy tudom, hogy az amerikai hagyományban, amelyből fordítasz, és közel áll hozzád, annyira nem is éles ez a megkülönböztetés.

T.B.: Ilyen mélységében nem ismerem az észak-amerikai irodalmi hagyományt, de az biztos, hogy az utóbbi években-évtizedekben, talán a marketing vagy PR szempontok előtérbe kerülésével nagyon erősen felcímkézik a megjelenő könyveket. Létezik például a „literary fiction” vagy „serious fiction” kategória, amelybe az irodalmi értékkel bíró műveket sorolják, bármit jelentsen is ez. Nemrég olvastam egy kiváló monográfiát a kortárs minimalista prózáról, Sári B. László Joe csikorgó fogsora vagyok című kötetét, amelyben a szerző szépen elemzi, hogy milyen hatással volt a kreatívírás oktatás a kortárs amerikai irodalomra. Az utóbbi 20-30 évben olyan méreteket öltött az intézményesített kreatívírás-oktatás, hogy az mély nyomot hagyott, vagy sok esetben inkább sebet ejtett ezen a bizonyos „literary fiction”-ön. Az amerikai könyvpiac pedig még mindig akkora, hogy bármilyen rétegműfaj képes életben maradni. Ez pedig sok esetben visszahat a mainstreamre.

M.M.: Talán akkor úgy érdemes pontosítani, hogy az európai irodalmakban inkább dominál ez a megkülönböztetés, jobban ragaszkodunk hozzá, nagyobb jelentősége van, mint ott.

T.B.: Nyilván ott is folynak erről viták, bárhol felmerülhet kérdésként, de pontos képem nincsen arról, hogyan zajlik mindez. Az én generációmban, de még inkább a nálam fiatalabb írók közül egyre többen próbálják áthágni vagy eleve átjárhatóként kezelni ezeket a korábban szinte átjárhatatlannak tetsző határokat. Egyre több fiatal magyar író van, aki a zsánerekből próbál meríteni, mégsem tisztán zsánerirodalmat ír, sci-fi és fantasy elemekből építkezik, de a végeredmény mégsem vegytiszta sci-fi, vagy fantasy. És szerintem ez is mind-mind irodalom.

M.M.: A jelen kínálatot tekintve ez a nyitás határozottan jellemző a fiatal szerzőkre, de nem jellemző általában a magyar irodalomra, ahogy én látom. Ez a fajta nyitottság csak a fiataloknak pálya?

T.B.: Az egyes szerzők motivációit nem ismerem, csak az eszközöket látom, amelyekkel dolgoznak. Én leginkább azért használok zsánerelemeket, vagy pontosabban azért kerültek bele a regénybe ilyenek, mert szeretek bizonyos szerzőket és hatnak rám. Trendről talán még nem lehet beszélni, de vérfrissítésről már igen.

M.M.: Itt van ugye például a ART-POP sorozat…

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Makai Máté, Szifonline.hu , 2016. ápr. 5.