Cormac Mccarthy A síkság városai (Cities of the Plain, 1998) című regénye a Magvető kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben. A Határvidék-trilógia befejező részében a múlt század közepén, 1951-ben, tehát alig valamivel azután járunk, hogy a kötet első része, a Vad lovak (All The Pretty Horses, 1992) cselekménye befejeződött 1949-ben. (A második kötetben Billy Parham életének négy évéről olvashatunk, és az Átkelés (The Crossing, 1994) története már 1943-ban lezárul.) A trilógia cselekménye 2001-ben ér véget. Az idő múlása, az időben való lehorgonyzás („huszonnyolc éves vagyok” (24.), „Villa ezerkilencszáztizenkilencben jött vissza” (108.) „Az új évezred második esztendejének tavaszán” (313.) „Hetvennyolc éves volt.” (314.)) a szereplők számára azért válik végletesen lényegessé ebben a történetben, mert a világ átalakulása miatt a táj és a környezet már végképp nem nyújt többé biztos tájékozódási pontot. A cowboyok már egy számukra új és idegen világban járnak és halnak:
„[…] cigarettáztak és figyelték az úttestet ahogy a rozoga sárga taxik átgázolnak a felgyűlt vízen. A Juárez sugárúton elsétáltak a hídig. A villamosok már nem jártak és az utcákon megszűnt szinte minden kereskedés és forgalom. A sínek a lámpák esőszűrte fényében futottak a hídőrház felé és még tovább ahol úgy ágyazódtak bele a hídba akár egy különálló és törékeny szórványvilágokat összefogó orvosi csipesz […]” (10.)
A trilógia befejezésében McCarthy a veszteség toposzára koncentrált, s a biológiai lét hatalmi rezsim által történő birtoklásának eszköztárát kivételes hangsúllyal az emberi fájdalomra helyezte. A bátor hős dolga végeztével való kilovagolása a városból az igazi westernek sajátossága (ti. hogy a történet bennük azzal fejeződik be, hogy a cowboy rendszerint továbbáll) érvényesül mindhárom kötetében a trilógiának, de a záró könyvben ez a távozás motívum a lehető legteljesebben jelenik meg, hiszen jelen kötetben az életet hagyják el a főszereplők. Billy Parham halála metafora: meghal vele a történet is, amelynek tanúságát adja.
A befejező regény olvasható egy gyönyörű bibliai allúzióként, annak ellenére, hogy kezdetben John Grady története újfent egy szerelmes lányregény szüzséjéhez hasonlít. Az első oldalakon azonnal beleszeret egy bordélyház 16 éves prostituáltjába, akit csak úgy, mint a Vad lovakban előző szerelmét, – a hacienda urának lányát, Alejandrát –, feleségül szeretne venni. Szerelmei halálosan és ámulatba ejtően nagy szerelmek, ugyanakkor a két nő egymás tökéletes versója: a prostituált lánnyal a White Lakeben (magyarul: fehér tó, Eduardo bordélyháza) teljesedik be a szerelmük, míg Alejandrával egy valódi fekete tóban. Alejandra a Vad lovakban azt mondja Grady-nek, hogy a szajhája lett, Magdaléna pedig valóban prostituált, akit a férfi ebből a sorsból ki szeretne emelni. Neveik jelentése alapján (Magdalena neve és foglalkozása Mária Magdolnára való utalásként is értelmezhető) is összetartoznak, ugyanannak az entitásnak különböző egységét képviselik (Magdaléna bástyát, Alejandra pedig az emberek védőjét jelenti). John Grady a maga különlegességében velük és általuk tudja teljesíteni küldetését a világban („Első álmai mind ugyanolyanok voltak. Valaki félt ő pedig jött hogy megnyugtassa.” (242.)). Grady westernhős, aki megmenti a közösséget, a várost, de otthonra nem lelhet benne, asszonyait szükségszerű így vagy úgy elveszítenie. John Grady és Magdaléna hisznek a bűnbocsánatban („Kis idő múltán azt mondta hogy hisz Istenben még akkor is ha kételkedik az emberek állításaiban hogy ismernék Isten gondolatait. De egy olyan Isten mely képtelen a megbocsátásra egyáltalán nem Isten.”(245.)), John Grady mégis kudarcként éli meg, hogy nem tudja megmenteni Magdalénát, aki szörnyű, ám tiszta halált hal.
A történet előrehaladásában Magdaléna és John Grady iszonyú és erőszakos halála előtt a másik főszereplő, Billy és talán az olvasó is értetlenül áll. A titokzatos idegen éhező koldus képében Billy élete végén azonban egy olyan mindentudóval találkozik és osztja meg utolsó kekszét, aki válaszokat tud adni kérdéseire.
„Minden ember aki meghal a többiek helyett hal meg. És mivel a halál mindenkit elér nincs mód rá hogy mérsékeljük a tőle való félelmet csak az ha szeretjük azt az embert aki minket képvisel. Nem várjuk hogy megíródjék a története. Már réges régen járt itt.” (342.)
A westernhősök végső soron győzelmeikben is mindent (a jövőt, a nőt, az otthon és a gyermek lehetőségét stb.) elveszítenek: a közösségért való önfeláldozásról szólnak történeteik, miként a nagyepikai művek hőseié. A mitikus tanítás korunkban egészen meglepő: Akhilleusz a dicsőségért, a hírnévért száll síkra, a büszke és igaz westernhős nem remélheti neve fennmaradását (lásd: az Átkelésben Billy testvérének halála), ő a közösségért van, nála van az igazság, de az nem az ő igazsága. Magdaléna John Gradyért hal meg, John Grady pedig mindenkiért, aki félelemben él ezen a földön, s ebben az értelemben olyan krisztusi alakok közé lép a világirodalomban, mint a Meizisek és Petőfi Szilvesztere. John Grady azt az áldozatot vállalja és azt teszi, amit a Megváltó. Először meghal. Az életét áldozza fel és halála pillanatában is gyönyörű tanúságát adja annak, hogy szeretet van a szívében. Imája pedig a világirodalom talán egyik leggyönyörűbb (és egyben egyik legrövidebb) imája: „Segíts – mondta. Ha méltónak találsz. Ámen.” (304.) John Grady élete egyik legutolsó cselekedete is azt mutatja, hogy tudja, mi az ő megvilágító szerepe a világ történelmében: az ember története az Istenhez való szólásban, és csak abban foglalható össze.
„A maga élete nem a világ valamiféle képe. Maga a világ az és nem csontból és álomból és időből áll össze hanem imádságból.” (340.)
Utolsó cselekedete is példázatos: vizet kér, mint Krisztus a kereszten. Barátja, Billy pedig elmegy vízért, de későn ér vissza. Billy szerepe különleges és titokzatos. Erkölcsi értelemben ebben a kötetben további súlyos bűnöket követ el: közönyös a legjobb barátja, s bibliai értelemben (ember)testvére iránt és elárulja. Billy továbbra is Júdás, ahogy gyerekkorában is az volt (16 éves korában távollétével közvetve szülei halálát okozta). John Grady várja, mindig várja, de Billy általában késedelmes. Nem siet a segítségére. Életében jellemzően a böjti időszakban gyászol. 20 éves korában Hamvazószerdán temeti el testvérét, John Gradyt pedig Hamvazószerda előtt három nappal veszíti el (február 15-én, vasárnap), s épp Hamvazószerdán kel útra. Ugyanakkor karakterének szükségszerű várnia, ő nem lehet cselekvő ágense ennek a világnak, mert az a feladata, hogy tanúságot tegyen. Ő az egyik olyan szemtanú, akiről John Grady mesél Magdalénának: „ha egyszer mozgásba hoznak valamit annak e világon sosem lesz vége amíg az utolsó szemtanú is nem távozott.” (244.) Ez a magyarázata annak, hogy Billy ebben a kötetben úgy tűnik fel, mint egy mellékszereplő, holott a története előbb kezdődött, mint John Gradyé.
A tragédia Billy fájdalma, akinek az a sorsa ezen a földön, hogy az állandó veszteséget élje meg és tanúságot tegyen Istennek arról, hogy „Valahol a nagyvilágban ott volt Eduardo.” (264.) Eduardo, aki megtestesíti a gonoszságot, aki még a szerelmet sem tudja jól megélni, aki a biológiai és lelki szenvedést (vért, csontok törését, kiszolgáltatottságot és kegyetlenséget) rászabadítja a világra. Aki olyat tesz és olyasmire kényszeríti az embereket, amelyek ellen John Grady a maga erkölcsi kifogástalanságával fellázad.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szabó P. Katalin, Pannontükör.hu, 2016. okt. 16.