A Nobel-díjra érdemes büszkeségünk tizenkét év után átdolgozva regényét újra aktuálisként tárja elénk gondolatait, melyek azt feszegetik, hogy az identitásunk gyökerének számító tradicionális kultúránkat mennyire éljük meg a mindennapjainkban. Ugyan a problémát Kína kapcsán tárgyalja, a kérdésfeltevés korántsem kínai: nagyon is érthető, indokolt nálunk is, itt és most.

Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című könyvét nem először veheti kézbe az olvasó, és valamelyest mégis, mivel a 2004-ben kiadott mű átdolgozott kiadásáról van szó. A fülszöveg szerint „új távlatból pillantunk Kínára”. A közben eltelt tucatnyi év nem lenne sok, ám a modernizációba mágnesvasút-sebességgel robogó Kína esetében mégis releváns távlat lehet a könyv alapkérdésének felfrissítésére – arra, hogy az ókori Kína gazdag civilizációjának értékeit mennyiben őrizte meg a mai társadalom a mindennapi életében. Hogy a probléma alaposabban szemügyre vehető legyen – szembetűnő változtatásként –, maga az író is hátrébb lép kettőt a szubjektívabb egyes szám első személyű, László nevű narrátortól, helyette harmadik személyben szólva Stein nevével mintegy kőbe vési a kérdésfelvetés jogosságát.

A szerző távol-keleti érdeklődése íratta már 1992-benAz urgai fogoly című, ugyancsak Kínával foglalkozó művét, majd az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó, Kiotó mellett játszódó regényt is, melyet egy japán professzor úgy méltatott, hogy bár ő egy környéken élő buddhista, mégis sok újdonságot kínált neki. A buddhizmus szintén meggyőző ismerete szövi át a Rombolás textusát is, mely az érdeklődők számára gazdag ismeretterjesztő értékkel bír. A dokumentumregény esztétikailag nem távolodik el tárgyától, ennek mentén értékelendő az az explicitté tett mondanivaló, mely itthoni mértékkel giccsesnek tűnhet. Az értelmezés leglényegesebb pontja éppen ebben a distanciában érhető tetten. A szövegben teoretikus példát is olvashatunk: amíg a buddhizmus egyik központi fogalma az üresség, és ezért a művészetükben is az üres felület „adja a jelentés monumentális erejét”, mi közel sem így gondoljuk – áll a könyvben.

A szöveg jelentős részét kitevő interjúk alanyai nemigen osztják Stein vélekedését elsődleges feltevését illetően, szerintük az ősi kultúrájuk nem vész el, hanem plasztikusan él tovább, s az igyekvő megfigyelő európai azért nem bukkan a nyomára, mert sokkal inkább anyagtalan, mintsem gondolná. Talán az írásuk hordozza leginkább – állítják. Stein ezt hazugságnak, mellébeszélésnek, illúziónak gondolja, ami áthághatatlan kommunikációs konfliktushoz vezet sokszor. A könyv felütésében és lezárásában is szembeötlő „reménytelen” jelző vigasztalhatatlan keretbe feszíti az ősi kultúra lerombolása miatti bánat képét. Stein azt tapasztalja utazásai során, hogy a nyugati formában technicizált metropoliszok magukba szippantják a konformista fiatalokat. Az egyik legrémisztőbbnek ábrázolt mélypont magának a műveltségnek a mellőzöttsége. Stein szemszögéből ellentmondásba kényszeríti az egyik beszélgetőtársát, egy fiatal egyetemi professzort, aki szerint kérdezője nem ismerheti megfelelően a kínai kultúrát, mivel az az általa ismeretlen írásjegyekbe kódolt, amire a csökönyös magyar azzal vág vissza, hogy a magát Európa ismerőjének minősítőről kideríti, nem beszél európai nyelvet, de még csak nem is járt mifelénk. A kínai szerint helytelen az összevetésnek ez a fajta logikája. Végső soron az olvasó döntése, hogy igazat ad-e az igen meggyőzőnek látszó hazánkfiának, s így az egyik legősibb kultúra önmegsemmisítésének vagyunk-e tanúi. Derűsebb esetben a megkérdezett kínaiaknak van igazuk, s kultúrájuk erősebb, mint gondolnánk – ekkor az okoskodó magyar legalább olyan irritáló, mint a japánoknál is szamurájabb Tom Cruise Az utolsó szamuráj című filmben. Borúsabb, ha valamilyen okból hályog van az interjúalanyok szemén, ebben az esetben ugyanis a kultúra rombolása nem csak Kínára értendő, mivel a címbeli Ég alatt szűkebb jelentésében Kínán túl tágabban a teljes világra vonatkozik.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dominka Ede Harald, Kortársonline.hu, 2017. jan. 18.