Ha tényszerűen nézem: hétről hétre afféle olvasónaplókkal; lábjegyzetekkel, aláhúzásokkal, kérdő-, gondolat- és felkiáltójelekkel, tétova, avagy hangsúlyos három pontokkal találkozhat majd a Litera közönsége ebben a sorozatban, ahol vagyunk. Semmiféle szabály nem köt a gondolkodó olvasáson kívül; akárhonnan jöhet könyv, akárhonnan.

Vörösmarty fizet, elköszön, a kéziratot az üres pohár mellett hagyja. „Magas gyönyörnek lángjától hevültek, / Menjünk szét mint a régi nemzetek, / És kezdjünk újra tűrni és tanulni. / Ez hát a sors és nincs vég semmiben? / Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal / S meg nem kövűlnek élő fiai. / Mi dolgunk a világon? küzdeni, / És tápot adni lelki vágyainknak. / Ember vagyunk, a föld s az ég fia. / Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, / S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé, / Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt / Posvány iszapját szopva éldegéljünk?”

Igen, épp erre van szükségünk, a dafke gerincre, a csak azért is morálra, a szellemben való hit és bizalom megtartó erejére. Zord idők közepette. Vörösmarty vad és örvénylő,ép tett és dúlt reményére. A méltatlan unokaöcs, aki vagyunk, felbukkan a pincemélyből, nem átall a teraszra telepedni, kikér még egy kisfröccsöt, szemből szél támad, írni kezd.

Az első gondolatokat Márványi Judit Kapaszkodók című könyvéről.

Márványi Judit vallomásait és Király István naplóját szinte egy időben olvastam. Utóbbiról a Nyitott Műhelyben, az Előhívás tavaszi szemináriumait záró epizódjában beszélgettünk. A két könyv egymás mellé állítva erős kontrasztot mutat.

Két kommunista élettörténet.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2017. június 3.