Minek köszönhette az életét Szabad György 1956-ban, s miért és hogyan halt meg jó barátja, I. Tóth Zoltán történész? A Kossuth téri sortűz egy személyes tragédia tükrében
Tények és tanúk címmel jelent meg Pavlovits Miklós kötetbe szerkesztett interjúja Szabad Györggyel, az ELTE BTK iskolateremtő oktatójával, a kiváló történésszel, a szabad választások utáni Országgyűlés első elnökével. A 2015-ben elhunyt professzor Kövér László jelenlegi házelnök szerint az összetartás embere volt a 20. század magyar szétszakítottságában. A sok mindenre választ adó könyvből egyetlen élethelyzetet járunk körül, azt, hogy minek köszönhette Szabad György 1956-ban, hogy a sors akaratából életben maradt.
Ezerkilencszázötvenötben már nagyon szorongatták, hogy legyen a párt tagja, de Szabad György azt válaszolta, hogy individualista; éppen ezért nem biztos, hogy alá tudná vetni magát a kollektíva döntéseinek. Érzékeltették vele, hogy a pártbizalom megvan, de Szabad György ellenállása „megrendítette őket”. Ekkor hangzott el a zsarolásnak tetsző mondat: noha az állások nincsenek a párttagsághoz kötve, csak akkor fogják felkérni egy bizonyos munkakör betöltésére, ha az álláspontjában változás áll be… 1956-ban tudta meg, hogy I. Tóth Zoltán történész, az ELTE dékánja őt is megnevezte azok között, akik kitűnő dékánhelyettesek lehetnének.
A forradalmi napokban kapcsolódott össze az élete I. Tóth Zoltán mindennapjaival, aki 1956. október 25-én, a Kossuth téri sortűz során vesztette életét. De már 1956. március 15-én a Kolhoz Kör vezette diákcsoport kisebb tüntetést szervezett, majd egy nagyobbat október 6-án, a Rajk-újratemetést követően. „Az ott jelen lévők közül Varga Jánossal és I. Tóth Zoltánnal kiváló volt a kapcsolatom, amit az összejövetel csak tovább erősített” – olvashatjuk Szabad György vallomását az interjúban.
„Együtt kellett volna mennünk”
A Kossuth Lajos tér déli oldala azon a tragikus októberi napon (Forrás: Fortepan)
Akkor is együtt voltak, amikor október 23-án engedélyezték az egyetemi ifjúság békés felvonulását. „Azt akartuk elérni, hogy a legjózanabbnak tartott gyerekekkel mi magunk az oszlop élén próbáljunk haladni, éppen azért, hogy az egyetem részéről hangsúlyozzuk a menet hivatalos jellegét, és amennyire csak lehet, tegyük rendezetté azt.”
Váci utca, Kossuth Lajos utca, Kiskörút, Madách tér, Margit híd, Bem-szobor – ismerős az útvonal, ahol végighaladnak. Szabad ezután nem megy el a Rádióhoz, hanem visszatér az egyetemre. Október 24-én: telefonon megállapodnak I. Tóth Zoltánnal, hogy másnap reggel közösen, egy küldöttséggel elmennek az Akadémia utcai pártházba, és magukkal viszik a diákok követeléseit. Csakhogy… Október 25-én lövöldözés tör ki Szabad Györgyék szomszédságában, akik a Szemere utcában, az ottani tiszti házak egyikével szemközt laknak. A lövöldözésre a tiszti házakból egy különítmény jelenik meg, és azzal a felkiáltással, hogy fegyveresek rejtőznek valahol, minden kaput lezárnak. Se ki, se be. Ezután kezdődik a Kossuth téri vérfürdő. Szabad György egész nap nem hagyhatja el a házukat!
[…]
A teljes cikk itt olvasható »
Forrás: Kő András, Magyarhirlap.hu, 2017. augusztus 2.