Az 1970-ben született Anna Gavalda a kortárs francia irodalom legnépszerűbb szerzőinek egyike. A gyermekéveit egy vidéki kolostorban töltötte, ahonnan a szülei válását követően egy katolikus lányiskolába került. A Sorbonne tanári mesterszakának elvégzése után közel tíz évig tanított franciát egy középiskolában, miközben folyamatosan publikált a Le Figaro című lapban. Saját bevallása szerint mindig is írni akart, de sosem remélte, hogy ki fogják adni, amit csinál. Ennek ellenére folyamatosan bombázta a Párizs környéki kiadókat a kéziratával, amelyre végül egy kis vállalat csapott le; az ő jóvoltukból jelent meg Gavalda első novelláskötete Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol címmel. A könyv átütő közönség- és kritikai sikert aratott, meg is nyerte az olvasókból álló zsűri által évente odaítélt Grand Prix RTL-Lire díjat. Gavalda az azóta eltelt közel húsz évben az elbeszélések mellett számos regényt, köztük egy kamaszoknak szólót is megjelentetett, legújabb kötetével (Életre kelni) azonban ismét visszatért a kezdetekhez. A műfajiságot tekintve legalábbis. Hiszen van, ami nem változik. De erről majd később.

Hét narrátor, hét történet. Látszólag nincs bennük semmi közös. Mi is kapcsolhatná össze a burzsujpartira keveredett tetovált eladólányt az exe esküvőjéről hazavonatozó, krisztusi kora ellenére lázadó tiniként viselkedő, magát mégis öregnek és szürkének látó, kiégett férfival? Egy napon lehet-e említeni a férjét sirató kétgyermekes, alkoholista özvegyasszony és a kutyáját eltemető, feleségétől elhidegült kamionsofőr gyászát? Lehet-e bármi közös egy válófélben lévő, cipőmániás cégtulajdonosban és egy aggódó apukában, akit a fiával együtt hoz megalázó helyzetbe az igazgatónő? És hogy jön mindezekhez egy McDonald’s-os randevú?

Az Életre kelni elbeszélői talajvesztett emberek. Akad köztük kétkezi munkás és vállalati igazgató, férfi és nő, öreg és fiatal, szeretetre vagy sajnálatra méltó és kifejezetten ellenszenves is. Csupán egyvalamiben hasonlítanak egymásra: az életük egy ponton zsákutcába jutott, amiből egyedül nem tudnak kikeveredni. Szükségük van valakire, legyen az egy családtag, egy közeli barát vagy akár egy ismeretlen, aki kibillenti őket abból a stagnáló és – nem ritkán – destruktív helyzetből, amibe beleragadtak. Anna Gavalda egyszer azt mondta, hogy kifejezetten vonzódik az effajta, kudarcot vallott karakterekhez, akiknek muszáj megváltozniuk. Az Életre kelni novellái voltaképpen ezeknek a kikényszerített változásoknak a krónikái.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Moller Barbara, Könyves.blog.hu, 2018. február 27.